Várhatóan már idén bocsájt ki zöld kötvényt a magyar állam

 

Várhatóan már 2020-ban zöld kötvényeket bocsájt ki a magyar állam. Első körben külföldi, intézményi befektetőknek szánják a speciális értékpapírt, aminek az eladásából származó bevételt csak klímavédelmi célokra lehet felhasználni. Elképzelhető, hogy a lakosság számára is elérhető lesz egy későbbi időpontban a klímapapír, ami feltehetőleg olyan népszerű lehet, mint amilyen most a Magyar Állampapír Plusz – hangzott el az M1 Híradójában.

Nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt mutat egy munkatárs a belvárosi 5-ös számú postán 2019. november 28-án.  (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A közelmúltban volt olyan nap, amikor 30 millió forint értékben adtak el a Magyar Állampapír Plusz kötvényből. Leginkább a hozamra kérdeznek rá az érdeklődök, akik a szuperállampapír nyomtatott változatából, tavaly novemberi bevezetése óta már mintegy 100 milliárd forintnyit vásároltak.


Az ötéves futamidő végén a teljes kamat mértéke meghaladja a 27 százalékot. Nem véletlen, hogy az értékpapír elektronikus formája is megőrizte népszerűségét, hiszen júniusi indulása óta csaknem 3700 milliárd forintot jegyeztek belőle.

A pénzügyminiszter azt mondta az M1 Híradójának, hogy az ötéves futamidejű állampapír amellett, hogy kamatadómentes, rugalmas futamidejű, magas kamatozású és biztonságos, az ország stabilitásában is fontos szerepet játszik: csökkenti a külső sérülékenységet azáltal, hogy nem szorulunk külföldi forrásra az adósságfinanszírozáshoz.

Hamarosan egy új állampapírt is megismerhetünk, az úgynevezett zöld kötvényt, amely része a kormány klímavédelmi programjának. A pénzügyminiszter azt mondta: várhatóan ez az értékpapír és népszerű lesz.

„Első körben most ezeket a zöld kötvényeket külső piacokon kívánjuk kibocsájtani, mert ennek van egy bejáratott gyakorlata, és jóval könnyebb itt a nagyobb forrásokat begyűjteni. Hosszú távon valóban egy életképes javaslat és elképzelés, hogy akár belföldön a hazai lakosság számára is bocsássunk ki speciális zöld kötvényeket, jó kamatozással” – mondta Varga Mihály.

Lengyelország 2016 végén már piacra dobott ilyen kötvényt, és olyan sikeres volt, hogy az eredetileg tervezett 500 millió eurós keretet 750 millió euróra emelték meg. Az M1 Híradója úgy tudja, hogy Magyarországon 2020 második felében várható ennek a speciális értékpapírnak a megjelenése.

A zöld államkötvény abban különbözik az egyéb államkötvényektől, hogy az ennek eladásából befolyó összegeket csak zöld célok támogatására lehet használni. Lengyelország esetében ők környezetbarát közlekedés és megújuló energiatermelésre, illetve fenntartható mezőgazdasági termelésre, vidékfejlesztésre hasznosították” – mondta Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságpolitika és Gazdaságstratégia Kutatóműhely vezetője.

A M1 Híradójának információi szerint a magyar klíma kötvényeket várhatóan először Japánban kínálják majd. Azért ott, mert felmérések szerint a japánok érzékenyebbek a környezetvédelmi problémák iránt. Az M1 Híradója úgy tudja, nem csak a magyar állam, hanem magyar cégek is fontolgatják, hogy klímakötvényeket bocsássanak ki.

A címlapfotó illusztráció.