Egyre több a kátyú Budapesten

 

Több száz kátyú nehezíti a budapesti autósok életét. Az úthibák akkor szoktak ilyen nagy számban megjelenni, ha kemény a tél, az ideiről azonban ez nem mondható el, jóval enyhébb az idő az átlagosnál. A megkérdezett sofőröknek lesújtó a véleménye: volt, aki tűrhetetlennek, más egyszerűen katasztrofálisnak nevezte a helyzetet. A szervizekbe egymás után érkeznek a sérült autók. A fővárosi útkezelő azt mondta, hogy dolgoznak a hibák kijavításán – hangzott el az M1 Híradójában.

Négyszáz kátyút tart számon a Budapest Közút Zrt. csak azokon az utakon, amelyeket ők kezelnek. A vállalat azt mondja, dolgoznak az úthibák kijavításán. Az M1 szeretett volna egy kátyút megmutatni, viszont erre csak akkor lett volna lehetősége, ha egy nappal korábban időpontot kér. Az indoklás szerint ugyanis a cég aznap már nem tudja megmondani, hogy éppen hol dolgoznak a munkások.

A megkérdezett autósok szerint idén több kátyú van Budapesten, mint az elmúlt években, pedig szokatlanul enyhe a tél.

Ebbe a szervizbe naponta 4-5 olyan autót hoznak javításra, amelyek futóműve az úthibák miatt ment tönkre. Legalább fél napig tart, amíg egy középkategóriás autón kicserélik az alkatrészeket. A javítás költsége típustól függően akár a százezer forintot is meghaladhatja.

Beszélhetünk lengőkar gömbfejekről, ezek a cseréje olyan autóknál, ahol a lengőkarral együtt vannak a gömbfejek, és nem lehet külön cserélni, azok inkább 30-40 ezer forintos tételek. Adott esetben egy gödörbe belemenéstől, ha bekövetkezik a spirálrugó törés, az 60-80 ezer forintos költségbe is kerülhet” – mondta Szappanos Viktor, a Szappanos Autójavító Kft. ügyvezetője.

Forgalomban haladva még akkor is lehetetlen a kátyúk kikerülése, ha az autó szabályosan közlekedik. Ennek az az oka, hogy a sofőr az előtte haladó járműtől megfelelő –15 méteres – követési távolságot tartva nem látja a kátyút. Amikor pedig észreveszi akkor már nincs ideje elkerülni azt. A kárigényt az út kezelője felé kell benyújtani, viszont a károsultnak kell bizonyítania, hogy az úthiba miatt sérült az autója. Ez pedig nem könnyű feladat.

„A kártérítést nagyban nehezíti, hogy a kárt elszenvedőnek, tehát a károsultnak kell bizonyítania, hogy a kár bekövetkezett. Mindenképpen javaslom, hogy ezeket a bizonyítékokat, tehát fényképfelvételeket, esetleg rendőrt hívni, esetleg tanúkat megszólítani és ez segítheti a gyorsabb kárügyintézést” – mondta Hajas József igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértő.
A kátyú okozta károk 60-70 százaléka általában az első negyedévben történik, így az idén is ezekben a hetekben számítanak a legnagyobb rohamra a biztosítók a budapesti utak állapota miatt.

A címlapfotó illusztráció.