Kgfb: közeleg a díjrészletfizetés határideje

 

Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell elutalniuk az esedékes díjrészletet régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjárműállomány már jóval túllépte az ötmilliós darabszámot. Túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden ötödik (22,89 százalék) autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 726 ezer jármű szerződése fordult az év végén a Mabisz adatai szerint.

Tavaly év végén az érintettek közül 141 836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt. A társaságok ezen belül – az értékesített gépjárművekkel együtt – csupán 64 ezer magánszemély által üzemben tartott személyautó szerződését törölték az év végével.

Az év végén biztosítót váltók autóinak jellemzően öregebb az életkora, valamint magasabb a bónuszfokozata (mintegy háromnegyedük B10 besorolású), mint az éves átlag. Kgfb-díjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben.

Az elkésett befizetés miatt megszűnhet a szerződés

Akinek még nem rendeződött a bonus-malus fokozata, (1090 ilyen magánszemély autós szerződés van) annak az elkövetkező napokban érdemes felvennie a kapcsolatot a biztosítójával. A jogszabály szerint ugyanis legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je, ami az idei szökőévben ráadásul vasárnapra esik.

Ha csekken történik a díjfizetés, mindenképpen érdemes néhány napos átfutási idővel számolniuk az ügyfeleknek. Abban az esetben, ha március elsején éjfélig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy az ügyfél szerződése a díj be nem fizetése miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra a törvény rendelkezései szerint fedezetlenségi díjat kell fizetni. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig teljes egészében a károkozónak kell megtérítenie.

A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében, 2020-ban – a gépjárművek teljesítményétől függően – 510–1140 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi több ezer forintot is elérheti. Érdemes még tudni, hogy ha a kgfb-szerződés a díj be nem fizetése miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra.

A Mabisz figyelmeztet arra is: az, hogy egy jármű hosszabb ideig nincs használatban, még nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Aki hosszabb ideig nem használja járművét, annak érdemes a közlekedési hatóságnál ideiglenesen kivonatni a járművet a forgalomból, ugyanis csak ez esetben nem kell biztosítás díjat fizetnie az adott időszakra.

A nem biztosított hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van

A fedezetigazolás meglétével, a zöldkártya-rendszerrel foglalkozó illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) 2018-as összehasonlító adatai szerint az akkori mintegy 5,26 milliós magyar gépjárműállományból több mint 84 ezernek nem volt biztosítása (1,6 százalék). Harminc európai állam regisztrált gépjárműállományát (kb. 380 millió), illetve biztosítatlan járműveit (kb 11,7 millió) tekintve ez az átlag (3,2 százalék körüli) alatti arány.

Egyfelől Németországban 0,01 százalék, Ausztriában 0,1 százalék Szerbiában 0,2 százalék, Szlovéniában 0,22 százalék, Lengyelországban 0,29 százalék ez a mutató, Szlovákiában a miénkhez hasonló (1,58 százalék). Másfelől Romániában 5,22 százalék, Spanyolországban, Görögországban, Olaszországban pedig a hat százalékot meghaladó. Ukrajnában minden tizedik gépjárművel (10,22 százalék), Portugáliában minden harmadikkal-negyedikkel (28,07 százalék) történő ütközéskor számíthatunk arra, hogy annak vezetője nem tud felmutatni érvényes kötelező biztosítást.

A címlapfotó illusztráció.