Ujhelyi István azonnali vizsgálatot kért a Ryanairtől

 

Azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől a Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járattal történtek miatt Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.

Az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöki tisztségét is betöltő politikus közölte, hogy lépéséről levélben értesítette az érintetteket.

Ujhelyi István sajtóinformációk alapján beszámolt arról, hogy a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérről induló járat hosszú órákon át várakozott a kifutópályán, eközben az utasoknak nem adtak érdemi tájékoztatást, sem ételt, sem pedig italt nem biztosítottak számukra a többórás veszteglés alatt.


Nem ez volt az első olyan eset, amikor a Ryanair egyik járata túlsúlyra vagy más technikai problémára hivatkozva később indult el, az utasok eddig nem kaptak semmilyen jogos pluszellátást a fedélzeten” – jelezte a szocialista politikus.

Ujhelyi István álláspontja szerint ezek az esetek vállalhatatlanok és mindenképpen vizsgálatot, illetve változtatásokat tesznek szükségessé.

Úgy fogalmazott: az elmúlt időszakban szakemberekkel és európai döntéshozókkal közösen megalkottuk és az Európai Bizottság asztalára tettük a Fapados Etikai Kódexet, amely a többi között az ilyen esetekre is előírja a méltányos és elégséges szolgáltatást.

Elvárom, hogy a Ryanair – ahogyan a többi diszkont légitársaság is – mielőbb elfogadja és magára nézve is kötelezőnek tekintse ezeket az etikai normákat” – közölte a baloldali politikus.

Az Index az érintett repülőjárat felháborodott utasaira hivatkozva kedden azt írta, hogy a kanári-szigeteki Gran Canariába tartó Ryanair-gépnek reggel fél hétkor kellett volna felszállnia, de még fél 12-kor is a repülőtéren, a földön körözött.

A cikk szerint az utasokat nem engedték leszállni és csak hiányos tájékoztatást adtak nekik, majd a pilóta közölte velük, hogy a gép kigurul a felszállópályára, ahol elégetnek némi üzemanyagot. A Budapest Airport járatinformációi szerint a gép végül 12.19-kor felszállt.

A címlapfotó illusztráció.