DK: az EP-ben felállítottak egy euró bevezetését segítő testületet

 

Az Európai Parlament gazdasági bizottságán belül szerdán felállítottak egy az euró bevezetését segítő munkacsoportot – mondta el a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cikkünk frissült.

A munkacsoport létrehozását kezdeményező Molnár Csaba EP-képviselő közölte, hogy a testület munkájában az összes európai parlamenti párt részt vesz. A munkacsoportnak az lesz az egyetlen feladata, hogy a segítse azokat az országokat, például Magyarországot, Csehországot vagy Lengyelországot, amelyeknek be kell vezetniük az eurót – tette hozzá.


Az EP-képviselő kijelentette, hogy az euró bevezetése az egyetlen lehetőség arra, hogy meg lehessen őrizni a pénz értékét. Ráadásul Magyarország az uniós csatlakozási szerződésben is vállalta a közös valuta bevezetését – tette hozzá.

Romlik a forint az euróhoz képest

Molnár Csaba úgy fogalmazott: az elmúlt néhány évben folyamatosan romlik a forint értéke az euróhoz képest, de az elmúlt egy hétben a magyar fizetőeszköz "tényleg megjárta a poklot". Hangsúlyozta, hogy miközben 2010-ben még 274 forintot ért egy euró, az árfolyam mára már elérte a 340-es szintet.

Eközben a legfrisseb, hivatalos, kormányzati adatok szerint az idei év elején 4,7 százalékos volt az infláció, és ez meglátszik az árakon is – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztató végén Molnár Csaba bemutatta párttársait, Horváth Jácint nagykanizsai önkormányzati képviselőt és Konczer Erik Komárom-Esztergom megyei önkormányzati képviselőt, akiket tagként, illetve póttagként a héten választottak be az EU Régiók Bizottságába.

Az ügyvezető alelnököt kérdezték a tavaszra tervezett nemzeti konzultációról. Azt felelte hogy ez nem nemzeti és nem konzultáció, ez a „Habony-művek különleges kommunikációs terméke”, és szerinte a kormányzat által eddig indított nemzeti konzultációk minden esetben a gyűlöletkeltésre épültek.

Fidesz: Gyurcsány inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kérjen segítséget

„Gyurcsánynak inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kellene segítő munkacsoportot felállítania, ha egyedül nem megy neki” – reagált a DK-s Molnár Csaba nyilatkozatára a Fidesz közleményben pénteken.

„Gyurcsány kormányzása alatt Magyarországot a pénzügyi összeomlás fenyegette, csaknem csődbe ment az ország, duplájára nőtt az államadósság, folyamatosan elszállt a hiány, az euró bevezetésének esélye sem volt. Nekünk továbbra is Magyarország, a magyar gazdaság és a magyar emberek érdeke az első, így ezt az elvet követjük az euró bevezetésének kérdésében is” – áll a Fidesz közleményében.

A címlapfotó illusztráció.