Saját ügyfeleiket is becsaphatták a börtönbizniszben részt vevő ügyvédek

 

Saját ügyfeleiket, vagyis az állam ellen pert indító rabokat is becsaphatták a börtönbizniszben részt vevő ügyvédek – erre panaszkodott egy tévériportban több elítélt. Azt mondták, hogy több pénz maradt az ügyvédeknél, mint amiről előzetesen megállapodtak, de ahogy fogalmaztak, kis embernek érzik magukat ahhoz, hogy utólag vitába szálljanak egy jogásszal. Az elmúlt években 12 ezer kártérítési igényt nyújtottak be a nem megfelelő börtönviszonyok miatt. Becslések szerint akár több milliárd forint is kerülhetett az ügyvédi irodákhoz – derült ki az M1 Híradójából.

A börtönbiznisz egyik legnagyobb nyertese az interneten dühöng, mert a kormány leállította a bűnözők kártérítéseit – erről írt cikket az Origo.

Fahidi Gergely több mint félmilliárd forintot perelhetett ki az államtól


A portál szerint – a Soros Györgyhöz több szálon kötődő – Fahidi Gergely több mint félmilliárd forintot perelhetett ki az államtól. Azután pedig, hogy a kormány beszüntette a börtönbizniszt, az ügyvéd közösségi oldalán fakadt ki. Azon háborog, hogy az állam hogyan függesztheti fel a kifizetéseket. A cikkben kitérnek arra is, hogy Fahidi Gergely a Soros-egyetemen, a CEU-n végzett, de dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnak is.

Az ügyvéd közösségi oldalán reagált: szerinte nem igaz, amit róla írnak. Hozzátette: továbbra is mindent megtesz a megbízóiért. Egy az Origo által nyilvánosságra hozott lista szerint Fahidi Gergely a negyedik helyen szerepel a börtönbiznisz nyerteseinek rangsorában.

A baloldali politikusokat is rendszeresen segítő Magyar György neve is szerepel a listán. Az ő ügyvédi irodájának neve mellett szintén egy félmilliárd forintos összeg látható. Magyar György az M1 megkeresésére azt mondta: ezek a számok félrevezetők, de nyilatkozni nem akart.

Közben több roma férfi arról beszélt a Hír Tv-nek, hogy a börtönkártérítési pereken átverték őket az ügyvédek.

Tóth Béla garázdaság miatt ült börtönben, öt év után szabadult. Azt mondta, hárommillió forintot kapott volna kártérítésként. Elmondása szerint ügyvédjével 20 százaléknyi sikerdíjban állapodtak meg, később mégis átverve érezte magát.

A férfit egy olyan ügyvéd képviselte, akinek neve szintén szerepel az Origo által nyilvánosságra hozott listán. Azt viszont továbbra sem tudni, hogy mennyi lehetett az ügyvédek sikerdíja, ahogy azt sem, hogyha az elítéltek sokszor nem kapták meg a részüket, akkor hova tűnhetett a pénz.

Eddig tizenkétezer pert indítottak

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban azt mondta: az ügyvédek felépítettek egy üzletet, és eddig tizenkétezer pert indítottak a börtönviszonyokra hivatkozva a hazájuk ellen. Ezért is kell a leghatározottabban fellépni a joggal való visszaéléssel szemben.

A börtönbiznisz miatt a kormány januárban úgy döntött: felfüggeszti a már megítélt kártérítések kifizetését, a kártérítési jogszabály módosítását pedig az igazságügyi minisztérium vizsgálja, így az már februárban az Országgyűlés elé kerülhet.

A címlapfotó illusztráció.