A határsértő migránsokat felkészítették

 

A migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli határon, ezért próbálkoznak tömegesen – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője kedd reggel az M1-en.

Az elemző arra reagált így, hogy a rendőrség közölte, egy nagyobb migránscsoport megpróbált jogellenesen Magyarország területére bejutni a röszkei közúti határátkelőhelyen.


Deák Dániel arra a kérdésre, hogy lehetett-e erre számítani, úgy felelt, igen, hiszen a tél ellenére nagyon intenzíven érkeznek illegális bevándorlók a déli határra. Ráadásul felkészültek, hiszen mobilalkalmazások, szórólapok segítik az útjukat – tette hozzá.

Tehát nagy valószínűséggel ezek a bevándorlók sem úgy érkeztek ide, hogy azt sem tudják, hogy hol vannak (…), hanem felmerül a gyanú, hogy ezeket a migránsokat felkészítették” – fogalmazott.