Egyre több szír embercsempészt fognak el a déli határon

 

Míg korábban bolgárok, szerbek, horvátok és magyarok is közreműködtek az embercsempészetben, az utóbbi időben a déli határon elfogott embercsempészek zöme szír – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek este az M1-en.

Bakondi György közölte: ezek a szír embercsempészek, akik teljesen kisajátították ezt a piacot, konvenciós útlevéllel utaztak be az országba, azaz például Ausztriában és Németországban kaptak menekültstátuszt.

Ismertetése szerint 2018-hoz képest tavaly 84 ezerrel több migráns jött Törökország felől a balkáni útvonalon. Törökországban 2019-ben 500 ezer határsértőt fogtak el – tette hozzá.


Bakondi György beszélt arról is, hogy a tiltott határátlépési kísérletek jelentős része a Bács-Kiskun megyei határszakasz Hercegszántóhoz közeli részén történik. A rendőrség és a honvédség – műszaki eszközökkel is megfelelően felszerelt, határozott, jól felkészült állománya – nehéz körülmények között tanúsít helytállást.

Tudatában vannak munkájuk fontosságának, törvényesen, de nagyon határozottan teljesítik a feladataikat azért, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat” – fogalmazott.

A címlapfotó illusztráció.