Minimum 15 százalékos alapbéremelést tart szükségesnek a szakszervezet a Volánbusz Zrt.-nél

 

Minimum 15 százalékos alapbéremelést tart szükségesnek a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a Volánbusz Zrt.-nél az idén, részben a munkavállalók keresetei között tapasztalható regionális különbségek csökkentése, részben pedig az elvándorlás megállítása miatt – mondta Dobi István, a szövetség elnöke szerdán.

A KDSZSZ közleményében azt írta, hogy szerdán bértárgyalásokat kezdeményeznek a Volánbusz Zrt.-vel. Január 31-ig adnak időt a munkaadónak a bértárgyalások sikeres lezárásra – tette hozzá Dobi István szakszervezeti vezető, aki arra is felhívta a figyelmet, hogyha az egyeztetések alatt úgy ítélik meg, hogy az álláspontok nem közelednek, akkor a szakszervezet felméri a sztrájkhajlandóságot a tagság körében, valamint arról is döntenek, hogy a sikertelen tárgyalásokat követően kezdeményezzenek-e kollektív munkaügyi vitát a munkaadónál.

Dobi István kiemelte, a munkaerőhiány Győrben a legsúlyosabb, ugyanis a nyugat-magyarországi városban a munkaerőt elszippantja az ipar. Megjegyezte ugyanakkor, hogy pozitívumként értékeli a Volánbusz Zrt. keddi lépését, ugyanis a társaság 17 darab új, klímával felszerelt Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusszal erősítette Győr helyi közlekedését.


Hozzátette, hogy mivel a szakszervezetnek nincsenek pontos adatai a foglalkoztatottak létszámáról Győrben, nehéz megállapítani, hogy ez a lépés milyen szinten javította a közösségi közlekedés állapotát a városban.

Dobi István elmondta, hogy KDSZSZ tagsága 5500 munkavállalóból áll, közülük 4700-an dolgoznak a Volánbusz Zrt.-nél.