Bakos Katalin televíziós főszerkesztő kapta idén a Szalay Annamária-díjat

 

A 2013-ban elhunyt Szalay Annamáriáról megemlékezve Varga Mihály azt mondta: alkotó ember volt, aki mélyen hitt azokban az értékekben, amelyekért dolgozott, „nem követő, hanem útmutató volt”.

Szalay Annamária a magyar gyermekek és fiatalok egészséges lelki fejlődésére hatást gyakorló médiatartalmakat a gyermekek igényeihez igazodóvá tette, segítette fejlődésüket, megóvta őket a számukra káros hatásoktól – idézte fel.


Varga Mihály kijelentette: Bakos Katalin a magyarság egységét, „közös kultúránk értékét és a közösségünkhöz tartozás örömét közvetíti”. A mai médiavilágban nagy szükség van az általa képvisel hangra, szemléletre, szándékra és műveltségre, illetve útmutatásra – hangsúlyozta Varga Mihály, majd példaként említette Bakos Katalinnak az egykori kultuszminiszterről, Klebelsberg Kunóról készített filmjét.

A pénzügyminiszter kiemelte azt is: „tiszta kommunikációs teret kell teremtenünk gyermekeink számára” egy olyan korban, amikor a gyerekek már nagyon fiatalon csatlakoznak a közösségi médiához. „A mi felelősségünk is, hogy milyen tartalmakat érnek el. Ebben kulcsszerepe van mindenkinek, aki értékeink mellett elkötelezett szakemberként vesz részt ezen folyamatok alakításában” – fogalmazott a miniszter.

Bakos Katalin a díjat megköszönve a többi közt arról beszélt, hogy „amíg ilyen elődeink vannak, mint Klebelsberg Kuno és Szalay Annamária, nincs okunk a csüggedésre”.

A méltatás szerint Bakos Katalin a Magyar Televíziónál (MTV) kezdte pályáját, több mint negyven éve. Az Iskolatelevíziónál indulva végigjárta a tévés ranglétrát. Lépésenként haladva első asszisztensként, a Családi kör című műsorban, majd rendezőként, szerkesztőként dolgozott.

Figyelme középpontjában kezdetektől az összmagyar kultúrában, mint szellemi egységben való gondolkodás áll. 2000-ben Sára Sándor hívta a Duna Televízióba, ahol számos művészeti dokumentum- és portréfilmet készített. 2009-ben a Memento sorozatot már ismét az MTV-ben készítette, 2010-ben kulturális főszerkesztő-helyettes, majd a megalakuló közmédiában közéleti, dokumentum, határon túli, kisebbségi és vallási főszerkesztő, aztán az M1 intendánsa, majd a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. főszerkesztője lett, közéleti és dokumentum területen.

A címlapfotó illusztráció.