Budapest elkötelezett az Ez a minimum! antikorrupciós program megvalósításában

 

Az antikorrupciós szervezetek által kidolgozott, Ez a minimum! elnevezésű antikorrupciós minimumprogram megvalósítása melletti elkötelezettségét fejezte ki a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén.

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést egyhangúlag támogatták a képviselők.

A főpolgármester a javaslatában emlékeztetett, hogy antikorrupciós szervezetek, az Átlátszó, a K-Monitor és a TI Magyarország az önkormányzati választások előtt felhívást tettek közzé az általuk kidolgozott antikorrupciós minimumprogram megvalósításának vállalására. „Főpolgármester-jelöltként ezt a vállalást magam is megtettem, ezért javaslatot teszek a Fővárosi Közgyűlésnek a minimumprogram megvalósítása melletti elköteleződésre, illetve az implementáció első lépéseként a Budapest Főváros Önkormányzata működésének és gazdálkodásának átláthatóságáról szóló rendelet megalkotására” – fogalmazott.

A javaslatban a főpolgármester kitért arra is, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal közzétételi gyakorlata „jelenleg is bővebb, mint amit a törvény megkövetel”. Így például nem csupán az ötmillió forint feletti szerződések adatai találhatók meg a főváros honlapján – írta Karácsony Gergely, hozzátéve: azt javasolja, hogy „ezen az úton haladjon tovább az önkormányzat és a hivatal, tovább bővítve a nyilvánosság számára közzétett információk körét”.

A különösebb informatikai fejlesztést nem igénylő módosítások 2020. január 1-jei hatálybalépése mellett a szerződések szövegének közzétételére és a közzétett adatok további feldolgozásra alkalmas módon való hozzáférhetővé tételére vonatkozó, javasolt szabályok alkalmazására való felkészülés ugyanakkor némileg hosszabb felkészülési időt igényel – mutatott rá Karácsony Gergely.

A minimumprogramban foglaltakat a fővárosi intézményekre és cégekre is kiterjesztenék, ehhez azonban első lépésként a jelenlegi közzétételi gyakorlatot és infrastruktúrát fel kell mérni az elfogadott javaslat szerint.