Pásztor István: A tömeggyilkosságokra való emlékezés része a vajdasági magyar emlékezetnek

 

A vajdasági magyarokat ért tömeggyilkosságról, atrocitásokról való emlékezés része a vajdasági magyar emlékezetnek, és kötelességünk, hogy őrizzük az áldozatok emlékét, lerójuk kegyeletünket, átadjuk a következő nemzedékeknek ezt a tudást, az emlékezés belső feladatát és felelősségét – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap Csúrogon, ahol az 1944-1945-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra emlékeztek.

A magyarságot ért megtorlások, a csúrogi, zsablyai, mozsori magyarok elűzése, a községekből való örök kitiltása a magyar, mint bűnös nemzet fogalmának életben tartását szolgálta.

A jeltelen tömegsírokban, szeméttelepeken, agyaggödrökben elföldelt áldozatok mártíromsága, azok mártíromsága, akiknek a Tisza lett jeltelen sírja, nem fokozható. A bosszúért lihegők vagy a parancsra cselekvők által elkövetett tömeggyilkosságok nem fokozhatóak” – hangsúlyozta Pásztor István.

Ugyanakkor az, ami a csúrogi, zsablyai, mozsori községekben élőket utolérte, a rendeletbe foglalt és kimondott kollektív bűnösség olyan bélyeg volt, amely a vajdasági magyar közösség egészének homlokán égett.

Ennek alapján írták a győztesek a történelmet, ennek alapján zajlott a történelemtanítás, ez táplálta az uralkodó ideológiát, ez segített és segít a mai napig relativizálni a történelmi tényeket” – részletezte a 75 évvel ezelőtt történteket a politikus.

Sokáig emlékezni sem volt szabad arra, ami Csúrogon történt

Teleki Júlia túlélő kiemelte, sokáig emlékezni sem volt szabad arra, ami Csúrogon történt, hat éve viszont már tisztességes emlékhelyen róhatják le kegyeletüket a családtagok és a túlélők. Hozzátette, azt szeretné még elérni, hogy a szerb áldozatok emlékére kialakított múzeumban helyet kapjanak a magyar áldozatok nevei, hogy a szerbek is tisztában legyenek azzal, nemcsak a magyarok követtek el bűnöket a térségben, hanem a szerbek is.

Az áldozatok emlékművét Csúrogon 2013-ban állították, akkor Áder János magyar és Tomislav Nikolic akkori szerb államfő is fejet hajtott a második világháborúban és azt követően ártatlanul kivégzettek előtt.

Legalább 20 ezer délvidéki magyar halt meg

A második világháborúban Jugoszlávia német lerohanása után, 1941 áprilisában a Délvidék magyar fennhatóság alá került. Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által 1942 elején végrehajtott partizánvadász rajtaütésekben mintegy 3-4 ezer ember vesztette életét, főként szerbek és zsidók.

Az 1942-es hideg napok után két és fél évvel, az 1944. október 17-től 1945. február 1-ig tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak megtorlásában a becslések szerint legalább 20 ezer délvidéki magyar halt meg. A legvéresebb események színhelye Csúrog, Mozsor és Zsablya volt, ahol szinte a teljes magyar lakosságot kiirtották.

A túlélőket gyalogmenetben a járeki gyűjtőtáborba vitték, ahol hat-nyolc hónapot kellett eltölteniük. A nélkülözésekbe több ezren belehaltak, a túlélők soha nem térhettek vissza otthonaikba. A történtekről 1990-ig beszélni sem lehetett. A szerb kormány 2014-ben, hét évtized után helyezte hatályon kívül a három vajdasági település (Csúrog, Mozsor és Zsablya) magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó határozatot.

A címlapfotó illusztráció.