Új elektromos töltőpontokat adtak át Szolnokon

 

Négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon az E.ON, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az Aldival közösen valósítottak meg.

Keddtől négy helyszínen bárki számára elérhetők az E.ON által telepített új gyors- és villámtöltők Szolnokon – adta hírül az E.ON Hungária Kft.

A Krúdy Gyula úti Coop áruháznál és a Tiszaligeti sétányon új gyorstöltőket helyeztek ki, a Tófenék utcában pedig egy korszerűbb villámtöltőre cserélték a régebbit – utóbbi kettőt az önkormányzattal együttműködésben helyezték ki.

A negyedik, az Aldival közösen kialakított villámtöltő-állomás, mely az áruházlánc Felső Szandai réti üzleténél található. Mindegyik helyszínen egyszerre két autó töltésére van lehetőség.

Elektromos töltőket adtak

Elektromos töltőket adott át Szolnokon Szalay Ferenc polgármester (Fidesz–KDNP) és Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja (Fotó: E.ON)

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere a töltőállomások átadása kapcsán elmondta: „Célunk, hogy Szolnokon is egyre több elektromos autót lássunk, ehhez viszont fontos, hogy a töltésükhöz is meglegyen a megfelelő infrastruktúra. Az E.ON-nal történt együttműködés ebben segíti a városunkat és lakóit.

Munkatársaimmal az E.ON-nál folyamatosan dolgozunk a fenntartható energiaforrások és technológiák fejlesztésén és népszerűsítésén. Meggyőződésünk, hogy úgy tehetjük vonzóbbá az alternatív üzemanyagok használatát, ha biztosítjuk, hogy ahhoz minél többen, minél könnyebben és egyszerűbben hozzáférjenek. Bízom abban, hogy a ma átadott e-töltőkkel is egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy néhány éven belül már ne legyen szempont az autóválasztásnál a töltőpontok elérhetősége” – mondta Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja.