Az ősz első napjaiban lehűl az idő. Jövő hétvégén néhol már 20 fokig sem melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Hétfőn kezdetben északnyugaton, majd délkelet, kelet kivételével másutt is kialakulhat zápor, zivatar. Több helyen megerősödik, a Dunántúlon néhol, valamint zivatar környezetében viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 12–21, a legmagasabb hőmérséklet általában 28–35, északnyugaton 24–27 fok között valószínű.
Kedden elszórtan – legkisebb eséllyel északnyugaton és délkeleten – fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is. A Dunántúlon és a Zemplén környezetében időnként viharossá fokozódik a szél. A hőmérsékleti minimum 12–19, a maximum 19–31 fok között alakul, a tartósan csapadékos középső tájakon lehet a hűvösebb.
Szerdán napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban 8–16 fok lesz. Napközben 22–28 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön nagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet zápor, zivatar. A 9–16 és 23–29 fok között várható a hőmérséklet.
Pénteken elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12–18, a legmagasabb 20–26 fok között alakul.
Szombaton növekszik a csapadék esélye, a legalacsonyabb hőmérséklet 12–18, a legmagasabb 20–26 fok között valószínű.
Vasárnap több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 12–18, a legmagasabb hőmérséklet 19–25 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.