Összmagyar középiskolás tábor nyílt Sátoraljaújhelyen

 

Minden kiváló nyári tábornak van egy kerettörténete, a Rákóczi Szövetség táboráé maga a haza, a bajtársiasság és a testvériség – mondta Sölch Gellért az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Sátoraljaújhelyen.

A politikus a Rákóczi Szövetség 2. Összmagyar középiskolás tábor megnyitóján mintegy négyszáz határon túli és inneni diák előtt hangsúlyozta: a kormány idén is kiemelt támogatást biztosított a gyermekek és fiatalok táboraira.

Az Erzsébet táborok egész éves programjain 130 ezren vettek és vesznek részt, a Csodaszarvas táborokban mintegy 82 ezer iskolásnak adnak élményt és tudást, a Rákóczi Szövetség nyári táborai pedig 10 ezernél több fiatalt szólítanak meg. A Rákóczi tábor célja a közös alapok, kapcsolatok kialakítása és építése, a magyar kultúra ápolása – mondta Sölch Gellért.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy a többi között néptánccal, könnyűzenei programokkal, sportfoglalkozásokkal készültek, és a táborozók ellátogatnak Kassára is. A tábor céljának azt nevezte, hogy a résztvevők életre szóló élményekkel gazdagodjanak és új barátságokat kössenek.

Az elnök kitért arra is, hogy a szövetség programjaiban évente mintegy százezer fiatal vesz részt. A nemzeti ünnepekhez kapcsolódó Kárpát-medencei diákutaztatási programban az idén eddig több mint 16 ezren utazhattak.