Gulyás Gergely szerint ezzel szemben a baloldal, bár azt ígérte, mindent jobban csinál majd, mint a Fidesz, amikor 2002-ben lehetőséget kapott a választóktól, egy év alatt mindent megsemmisített, eltörölt, néhány év alatt pedig tönkretette és csődbe vitte az országot. Tehát a magyar választópolgároknak elegendő tapasztalatuk van arról, hogy egy választás előtt ki mit ígér, és ki mit tett kormányon – hívta fel a figyelmet.
A politikus elmondta: az ellenzékről lényegesen rosszabb a véleménye, mint 8 vagy 12 évvel ezelőtt, és szerinte ha hatalomra kerülnének, nagyobb kárt okoznának az országnak, mint amekkorát két vagy három ciklussal ezelőtt okoztak volna. A miniszter hangsúlyozta, a magyar kormány az egyetlen az Európai Unióban, amely világosan és egyértelműen ellenáll Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának, az egyetlen, amely a béke pártján áll, nem finanszírozza a háborút.
„Világossá tettük, hogy katonákat sem küldünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Magyarország a Barátság kőolajvezeték elzárása miatt blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós támogatást.
Az ukrán elnök azért a választási kampány idején zárta el a vezetéket, mert ezzel akar Tisza-, vagy Tisza-DK-kormányt Magyarországon, ugyanis mindkét ellenzéki pártnál programelem Ukrajna uniós csatlakozásának támogatása – jegyezte meg. Mint mondta, a magyar kormány nem akarja kivezetni az orosz kőolajat és földgázt, a két ellenzéki párt viszont hatszor szavazott meg az azokról való azonnali leválást sürgető európai parlamenti határozatokat.
Gulyás Gergely a magyar külgazdasági és külügyminiszter lehallgatott és nyilvánosságra került telefonbeszélgetéseiről azt mondta, ez az ellenzék megítélését rombolja drámaian, és jól mutatja, hogy a Tisza Párt vezetésében vannak olyan emberek, akikhez közvetlen kötődése van külföldi államok ügynökeinek, és akiknek szabad bejárása lenne a külügyminisztériumba egy Tisza-kormány esetén. A magyar és az orosz külügyminiszter, valamint a magyar miniszterelnök és az orosz elnök telefonbeszélgetéseiben semmi kifogásolni való nincsen, a külpolitika pedig tagállami hatáskörbe tartozik az Európai Unióban – hangsúlyozta a miniszter.
A Magyar Honvédség, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Nyomozó Iroda egyes tisztségviselőinek a napokban tett nyilatkozatait értékelve azt mondta, egy választási kampányban természetes, hogy akár még a fegyveres testületekben is vannak, akik elégedetlenek a munkájukkal, és karriervágyból megpróbálnak szívességet tenni ellenzéki pártoknak. Ez etikailag és emberileg is rendkívül negatívan minősíthető, „de tudjuk, mi a szándék mögötte és mi a célja” – tette hozzá.
Gulyás Gergely arra számít, hogy a vasárnapi választás után a kormánypártoknak meglesz a kormányalakításhoz szükséges 100 mandátum, „ami efölött van, játék, a kétharmad csoda” – fogalmazott. „Ha jók a méréseink, akkor ez a mandátumszám a Mi Hazánk szavazói nélkül összejön” – mondta, ennél fogva szükségtelennek tart egy koalíciót a Mi Hazánk Mozgalommal.
„A régi ellenzék lejáratódott, de újból jobbat nem kaphattunk volna, mint a jelenlegi: az az agresszivitás, gyűlöletkultusz, ami a Tisza Párttal megjelent a magyar közéletben, kellően visszataszító ahhoz, hogy nehéz négy év után a kormánypártoknak kiváló esélye legyen arra, hogy vasárnap újra felhatalmazást kapjanak” – jelentette ki.
Reagálva Orbán Viktor péntek reggeli nyilatkozatára, amely szerint szervezett kísérlet folyik, hogy a választás előtt választási csalás címszóval hiteltelenítsék az eredményt, a politikus azt mondta: világos, hogy a Tisza Párt számol a vereség lehetőségével, de a Tisza és a DK nem minősíthető demokratának. „Mi azon az alapon állunk, (…) hogy a választás eredményét akkor is tiszteletben kell tartani, ha az nekünk nem tetszik, politikai ellenfeleink nem demokraták, az eredményt csak akkor fogadják el, ha nekik tetszik” – tette hozzá. Közölte, azok, akikkel szemben állnak, eddig is tömeges jogsértéseket követtek el: a választási bizottságok eddig körülbelül 200 esetben állapítottak meg a Tisza Párt részéről választási jogsértést.
Azt mondta, a Fidesz mindig tiszteletben tartotta a választások végeredményét, és ennek megfelelően járt el, de a másik oldal nem így gondolkodik. A demokratikus közmeggyőződéshez való viszony a baloldalon mindig gyengébb volt, mint a jobboldalon. Minden példa abba az irányba mutat, hogy egy agresszív, gyűlöletet keltő ellenfél nem fejet hajt a választópolgárok akarata előtt, hanem szembeszegül vele, ha az nem kedvező neki – hangoztatta.
Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a választások után számítani lehet-e polgárháborús hangulatra, azt válaszolta, amíg az országnak olyan kormánya és olyan parlamenti többsége van, amely az alkotmányos kereteket tiszteletben tartja, addig szerinte ez a veszély nem áll fenn.
Kiemelt kép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Hungary 2026 rendezvényen a MTK Sportparkban 2026. március 21-én. MTI/Máthé Zoltán.











