Orbán Viktor: A kormányzásunk horgonya a kereszténység

| Szerző: hirado.hu
A miniszterelnök a béke ügyében nem hajlandó semmilyen morális kritikát elfogadni, Orbán Viktor szerint azok, akik a háborút támogatják, évente százezrek halálához járulnak hozzá.

Húsvét alkalmából a Karmelita kolostorban beszélgetett a miniszterelnök Máthé Zsuzsával, a Szent István Intézet igazgatójával, a Misszió Digitális Polgári Kör alapítójával. A Mandiner által szemlézett interjú középpontjában a hit, a keresztény politika és Európa jövője állt.

Orbán Viktor szerint a politika alapja a jó és rossz megkülönböztetése: „Kell valami mérce, ami alapján tudjuk, hogy ez a jó, ez meg a rossz”. A kormányfő úgy látja, ebben a kérdésben a keresztény és a liberális felfogás áll szemben egymással.

A kormányzás kapcsán a miniszterelnök különbséget tett hit és kultúra között:

„A kormánytól az kérhető számon, hogy keresztény kulturális talapzaton áll-e”. Ezt a szerepet a Fidesz–KDNP-együttműködés biztosítja, amelyben – mint Orbán Viktor fogalmazott – a KDNP „horgonyként” működik.

Konkrét példaként említette az Alaptörvényt és a családpolitikát: „Az ember vagy férfi, vagy nő”, illetve „a házasság egy férfi és egy nő szövetsége” – szerinte ezek mind ebből a szemléletből következnek.

Orbán Viktor az egyház és az állam kapcsolatáról úgy fogalmazott: „Különváltan működünk, de közös célokért együtt dolgozunk”, és hangsúlyozta, hogy a hitbéli közösségek önmagukban is erősítik a nemzetet.

A migráció kérdésében erkölcsi megfontolásokat is említett: „Amit tettünk, az nemcsak a magyar nemzeti érdek, hanem erkölcsileg is védhető”.

A béke ügyében még élesebben fogalmazott a miniszterelnök:

„Nem fogadok el semmilyen morális kritikát…, akik a háborút támogatják, évente százezrek halálához járulnak hozzá”.

Európa állapotát a kormányfő egy erős képpel írta le:

„Az európai civilizáció ma egy vágott virág”, amely elszakadt keresztény gyökereitől.

A beszélgetés végén a választások utáni időszakról szólva hangsúlyozta:

„A kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat” – ezért az eredményt minden körülmények között el kell fogadni, és a nemzeti egységre kell törekedni.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök – Fotó: Facebook

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még