Még mindig a hatása alatt vagyunk - interjú a SAJTÓVADÁSZAT alkotóival

| Szerző: hirado.hu
A Sajtóvadászat megrázó dokumentumfilm arról, hogyan válik egy politikus verbális agressziója fenyegetéssé, a fenyegetés pedig valós veszéllyé az újságírók számára Magyarországon. Személyes vallomások, és sokkoló történetek mutatják meg: mikor lesz már a kérdés feltevéséből is kockázat, a tudósításból pedig veszélyzóna. A Mandiner filmjében újságírók és riporterek mesélnek arról, milyen helyzetekkel találkoztak munkájuk során: volt, amikor egy stábnak rendőri segítséggel kellett elhagynia a helyszínt, máskor a közösségi médiában érkező fenyegetések lépték át a határt. A Sajtóvadászat személyes történeteken keresztül mutatja meg, hogyan változott meg a közélet légköre Magyar Péter hatására, és milyen helyzetekkel kell ma szembenézniük azoknak, akik a nyilvánosság előtt végzik a munkájukat. A dokumentumfilm alkotóival: Masszi-Rigó Tamással és Siladi Lászlóval beszélgettünk.

Mi volt az a pont, amikor eldöntöttétek, hogy ezt a dokumentumfilmet el kell készíteni?

Nem egyetlen pillanat volt, inkább egy folyamat. Egyre több olyan történet jött velünk szembe – nem csak a nyilvánosságban, hanem személyes beszélgetésekben is –, amelyek mögött ugyanaz a mintázat rajzolódott ki: megfélemlítés, lejáratás, emberi méltóságot sértő megszólalások. Egy idő után világossá vált, hogy ezek nem elszigetelt esetek, hanem egy kialakulóban lévő közéleti kultúra tünetei. Ott döntöttük el, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni – dokumentálni kell.

Mennyire érzitek azt, hogy egy konkrét történetet meséltek el, és mennyire egy szélesebb jelenséget próbáltok bemutatni?

A konkrét szereplők valójában csak kirajzolják azt a mintázatot, amely egy sokkal szélesebb problémát fed fel. Nem egyedi történeteket akartunk bemutatni, hanem egy olyan Magyar Péter által megteremtett légkört, amelyben ezek az esetek egyáltalán megtörténhetnek.

Mit láttatok a munka során, ami benneteket is meglepett?

Az intenzitás. Az a fajta nyelvezet és viselkedés, amelyet sokan már szinte természetesnek vesznek, közelről nézve egészen más súlyt kap. Különösen megrázó volt látni, milyen könnyen válik elfogadottá az, ami valójában súlyos határátlépés – legyen szó verbális támadásokról vagy akár a nők nyilvános megalázásáról. Az is meglepett bennünket, hogy milyen kevesen mernek erről nyíltan beszélni.

Szerintetek mi változott a nyilvánosságban az elmúlt években, ami miatt egy ilyen film megszülethetett?

A határok elmosódtak. Olyan hangnemek és eszközök jelentek meg a közéletben, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. A gyors reakciókra épülő médiatér, a közösségi platformok logikája és a kormányváltást célzó politikai érdekek együtt egy olyan ellenzéki közeget hoztak létre, ahol a harsányság és az erőszak gyakran felülírja a tartalmat.

Ebben a térben különösen felértékelődik azoknak a politikai erőknek a szerepe, amelyek képesek visszaállítani a közbeszéd alapvető normáit és a felelősségteljes megszólalás kultúráját. Mi azt látjuk, hogy a jelenlegi helyzetet Magyar Péter és a Tisza párt által meghonosított durva hangnem alakítja, miközben a Fidesz – a stabilitást és a kiszámítható kereteket képviselő oldal – tudja visszahozni azokat a normákat, amelyekre egy szuverén közösségnek szüksége van.

Sokan politikai szempontból is értelmezik a filmet. Ti alkotóként hogyan látjátok ezt?

Tudomásul vesszük, hogy minden ilyen anyag politikai értelmezési térbe kerül, de a kiindulópontunk nem politikai volt Azt akartuk megmutatni, hová vezet, ha a közbeszédben eltűnnek a korábban magától értetődő határok. A következtetéseket a nézőre bízzuk, de számunkra egyértelmű, hogy egy közösség csak akkor maradhat erős, ha a tisztelet és az emberi méltóság nem kérdés.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a nézőktől a bemutató óta? Volt olyan reakció, ami különösen megmaradt bennetek?

Sokan mondták, hogy amit a filmben láttak, azt korábban is tapasztalták, csak nem tudták így megfogalmazni. Talán ez volt a legfontosabb visszajelzés: a film segített kimondani olyan dolgokat, amelyek addig inkább csak a háttérben voltak jelen. Emellett sokan azt is jelezték, hogy szükség van ezeknek a jelenségeknek a bemutatására, még akkor is, ha ez kényelmetlen témákat érint.

Mennyire számítottatok arra, hogy a film ekkora visszhangot vált ki, és már televíziós csatornák is műsorra tűzik?

Őszintén szólva nem számítottunk ekkora visszhangra. Abban bíztunk, hogy elindít egy beszélgetést, de az, hogy ilyen széles körben eljut a közönséghez – és hogy televíziós csatornák is műsorra tűzik –, azt jelzi, hogy a téma sokakat érint. Ez számunkra inkább felelősség, mint siker.

Szerintetek miért rezonál ennyire erősen ez a történet most a közönséggel?

Mert sokan magukra ismernek benne. A közbeszéd minősége nem egy elvont kérdés, hanem mindennapi tapasztalat. Amikor az emberek azt látják, hogy bizonyos határokat következmények nélkül át lehet lépni, az hosszú távon rombolja a közösség önképét is. Ez a film ezt a feszültséget teszi kézzelfoghatóvá.

A teljes dokumentumfilm megtekinthető a Mandiner YouTube csatornáján, illetve az M5 kulturális csatornán március 31-én este 9 órától, majd a Duna Worldön április 2-án 22:30-tól. 

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még