Az Index hétfőn hozta nyilvánosságra a megbízásukból a McLaughlin & Associates amerikai kutatócég által ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásának adatait, mely szerint
ha most vasárnap tartanának Magyarországon parlamenti választást, a biztos pártválasztók között a Fidesz 44 százalékot kapna, a Tisza Párt pedig 38 százalékon áll.
Felidézték, hogy legutóbb szeptember közepén hozták nyilvánosságra az eredményeiket és akkor az amerikai mérés alapján a kormánypártok 43 százalékon álltak, a Tisza Párt pedig 37 százalékon, vagyis az akkori felméréshez képest mindkét párt egyaránt egy százalékponttal erősödött.
Az Index közölte azt is, hogy
a mostani felmérést november 26. és 28. között végezték, vagyis az adatfelvétel friss, alig néhány napos.
Ismertetésük szerint a felmérés alapján a Mi Hazánk most 5 százalékot érne el, a teljes lakosságot vizsgáló minta alapján így hárompárti parlament alakulna és az amerikai kutatás arra is rámutat, hogy feltűnően alacsony, mindössze 4 százalék a bizonytalanok aránya.
Párthovatartozástól függetlenül Orbán Viktornak adják a legnagyobb miniszterelnöki esélyt a magyarok
A kutatócég arra is rákérdezett, hogy a válaszadók szerint ki lehet a legnagyobb eséllyel a miniszterelnök 2026 után, függetlenül attól, hogy kire szavaznának.
Eszerint Orbán Viktort 51 százalék tartja befutónak jövőre; Magyar Pétert pedig mindössze 42 százalék
– írta az Index.
Orbán Viktorra bízná az ország vezetését a magyarok többsége
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a magyarok harmada (32 százalék) bízná hazáját a Tisza-vezérre, míg közel felük (47 százalék) nem váltana miniszterelnököt.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos)











