Karácsony Gergely úgy fogalmazott: „Miután törvénytelenül elvették a főváros pénzét, majd nem fizették ki a fővárosnak jogszabályban rögzített jussát, arról kezdtek el hadoválni, hogy majd ehelyett inkább kifizetik a fővárosi dolgozók bérét.” Ezt kormányhatározatba is foglalták, sőt névre szóló levélben erről az összes fővárosi intézményvezetőt tájékoztatták – tette hozzá.
A főpolgármester azt írta: „Most úgy tűnik, ez is egy ordas nagy hazugság volt, mert most valami új törvényről írnak Facebook-posztot, ami szerint valamiféle hitelt adnak csak a fővárosnak.”
„Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt! Most!”
– szólított fel a városvezető.
Karácsony Gergely szerint mindez „újabb bizonyíték arra, hogy a kormánynak egy szavát sem lehet elhinni”.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a Mikulástroli indulása előtt az V. kerületi Városháza parkban 2025. december 5-én (Fotó: MTI/Hatházi Tamás)











