Fejlődőképes íróként gondol magára Gyurcsány Ferenc

| Szerző: hirado.hu
A politikában viszont már nem fog fejlődni, ha a nyilatkozatának hinni lehet.

„Semmilyen módon nem készülök arra, hogy még egyszer aktív politikai szerepet vállaljak” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Gyilkos igazságok című, nemrég megjelent regénye bemutatóján, amelyről a Népszava tudósított. Bár a lap megjegyezte, hogy Gyurcsány előtte azt is mondta: senki sem tudhatja, mi lesz vele tíz év múlva.

Az egykori miniszterelnök idén májusban távozott a politikából, amikor lemondott a Demokratikus Koalíció elnöki posztjáról, és minden más politikai tisztségéről is. Most az újabb könyvét az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban mutatták be, ahol azt mondta:

ma már íróként „fejlődőképes” íróként gondol magára.

A beszélgetésen szó esett az újabb magyar irodalmi Nobel-díjról. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a díj hatására elővette Krasznahorkai László műveit. „A világ megismerésének fáradságos módja Krasznahorkait olvasni” – jegyezte meg a Népszava szerint.

Hozzátették: a kiadó azzal az ajánlóval ajánlja a bemutatott regényt, hogy az előzőnél is szövevényesebb, tempósabb, emberibb könyvről van szó (az első regényt, A kereszt halálát még Kate Vargha álnéven írta Gyurcsány). A szerző ezt annyival egészítette ki, hogy a regényben csak cselekmény és párbeszéd van,  tudatosan kerülte a Jókai Mór-féle leírásokat.

Egy kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy bár a könyvében van egy politikai szál is – egy polgármester és kihívója közötti választási küzdelem –, egyik szereplőt sem valós személyről mintázta.

A kereszt halálából 7 ezer példányt adtak el, és a volt miniszterelnök azzal kalkulál, hogy a Gyilkos igazságok is 5 és 10 ezer közötti példányszámban fog elkelni.

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatót tart a párt budapesti székházában 2024. június 7-én (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Ajánljuk még