A Tisza Párt honvédelmi szakértőjeként dolgozó Ruszin-Szendiről a napokban kezdett el terjedni egy felvétel, amely szerint fegyvert viselt a párt egyik rendezvényén (amelyre még hónapokkal ezelőtt került sor). Mint arról beszámoltunk, Ruszin-Szendi szerint csütörtök reggel rendőrök vonultak ki hozzá, és elvették a fegyverét. „Elmondták, hogy eljárást indítottak ellenem és egy határozatot mutattak fel, miszerint le kell foglalniuk az engedéllyel tartott fegyveremet” – fogalmazott.
Kapcsolódó tartalom
Az atv.hu most a rendőrségtől értesült arról, hogy miért mentek ki pontosan a volt vezérkari főnök otthonához a rendőrök csütörtök reggel. „A Szeghalmon 2025. május 8-án tartott nyilvános rendezvényen történtekkel kapcsolatosan a rendőrségre több feljelentés érkezett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság szabálysértési elkészítő eljárást indított, ennek keretében vizsgálja a történtek körülményeit. A folyamatban lévő eljárás részleteiről a rendőrség nem ad tájékoztatást” – írta portál, amely emellett úgy értesült, hogy Ruszin-Szendi fegyverviselési engedélyét is visszavonták már.
A volt vezérkari főnököt előzőleg lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt jelentették fel. Ruszin-Szendi az ügyre reagálva állította, hogy van fegyverviselési engedélye – ezzel szemben a Honvédelmi Minisztérium azt közölte, hogy nem volt jogalapja a fegyverviseléshez.
A történtekre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált korábban azt írva: „35 éve vagyok parlamenti képviselő, de nem emlékszem olyan esetre, hogy valaki fegyverrel az oldalán tartson lakossági fórumot, miközben arról beszél, hogy viszket a tenyere. Úgy látszik, hogy a Tiszánál ez is megtörtént.”
Pintér Ferenc pedig – aki korábban az egykori vezérkari főnök helyetteseként dolgozott – a minap azt mondta egy interjúban: minden valószínűség szerint teli tárral hordta magánál a lőfegyverét Ruszin-Szendi Romulusz.
Orbán Viktor ismét reagált az ügyre
Frissítés: a kormányfő az ATV értesülésére reagálva azt írta a közösségi oldalán: „Fegyvernek semmi helye a gyűléseken. Ha valakinek magától nincs ennyi esze, akkor a hatóságoknak kell eljárniuk. El is jártak.”
Kiemelt kép: Ruszin-Szendi Romulusz a fegyverével a Tisza Párt rendezvényén. Forrás: Facebook











