Az énekes még pár hete tett közzé egy napsütéses fotót az Instagram-történetében, amire azt írta: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók.” Később eltávolította a posztot és bocsánatot kért.
Most ismét az Instagram-oldalán osztott meg egy 24 órán át elérhető történetet, amelyben azt írta, hogy szeretne kibékülni. „Hivatalosan is békét szeretnék kötni a fideszesekkel” – fogalmazott, hozzátéve, hogy benyújtana egy „békepaktumot” is azért, hogy mindezt hivatalossá tegyék.
„Hol tudom ezt a békepaktumot benyújtani? Valami kormányinfón valaki kérdezze már meg, hogy van-e ilyen opció”
– írta az Index szerint a 24 órán át elérhető posztban.
Ugyanakkor a bejegyzés végén azért megjegyezte: nincs jó véleménnyel azokról a plakátokról, amelyeken Volodimir Zelenszkijt és Magyar Pétert hasonlítják össze. „Azért ezek a tojásos plakátok elég aljadékok, de ti tudjátok” – írta erről.
Németh Balázs válaszolt, itt kezdheti a békülést
A Fidesz-frakció szóvivője egy Facebook-posztban válaszolt a zenésznek, amelyben azt írta: „AZAHRIAH békét kötne a fideszesekkel. Nocsak. NEM a bevándorlásra, NEM a háborúra, NEM a genderpropagandára, NEM Ukrajna erőltetett csatlakozására, NEM a Brüsszelből irányított bábkormányra. Kezdjük itt, OK?”
Azahriah „véglényezése” még Orbán Viktor előző hétvégi beszédében is szóba került. A miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy „mélyre ment ütés” volt, és azóta már nem szívesen hallgatja tőle azt a dalt, amit szeret.
Kiemelt kép: Azahriah (Baukó Attila) koncertje a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2023. augusztus 24-én. A fesztivált augusztus 23. és 26. között rendezik meg a Balaton-parti településen. MTI/Vasvári Tamás.











