A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa jelenleg Magyarország 21. leggazdagabb embere. A Forbes leggazdagabb magyarokat bemutató listáján 125,9 milliárdra becsülték Bige László vagyonát.
A műtrágyagyártó cég jelentős veszteséget könyvelt el, részben azért, mert nem tudta visszafizetni a 200 millió eurós kötvényét. A mulasztás a hitelminősítők részéről is negatív besorolást eredményezett, sajtóhírek szerint csődközeli állapotba került.
Kapcsolódó tartalom
A milliárdos nagyvállalkozó mindezek ellenére azt állítja, hogy cége nem volt csődközelben, azonban ennek ellenére a vállalatot leminősítették a hitelminősítők, éppen akkor, mikor sikerült megállapodni a hitelezőikkel, ami a túlélést is biztosítja. A cég egy 200 millió euró értékű kötvény futamidejét hosszabbította meg a gondok miatt, de a vg arról számolt be, hogy ennek azonban súlyos ára van.
Úgy tűnik azonban, hogy a neki fontos dolgokra mégis jutott pénz, hiszen miközben a cég egyre súlyosabb pénzügyi gondokkal küzd, Bige legalább százmillió forinttal támogatta Magyar Pétert és a Tisza Pártot.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a jelentős összeg még áprilisban, a hitelezőkkel való megegyezés előtt jutott el az érintettekhez, Svájcon keresztül. A pénzügyi támogatás újabb kérdéseket vet föl az egyre látványosabbá váló pártfinanszírozási gyakorlatokról. Bige László neve már korábban is ismert volt a hazai közélet és a politika finanszírozási hálózataiban.
A Tisza Párt százmilliós támogatásáról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is kifejtette a véleményét. Mint mondta, a baloldali oligarchák eddig is megjelentek a baloldal mögött, mindig az „aktuális formációt” támogatják. Néhány évvel ezelőtt Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc élvezte ezt a támogatást – idézte fel.
Márki-Zay Péter akármekkora összeget kérhetett Bige Lászlótól
A 2022-es országgyűlési választások előtt például egy több tízmillió forintba kerülő, 5 ezer fős közvélemény-kutatást rendelt meg. Saját állítása szerint azért, hogy kiderítse: van-e esélye az ellenzéknek leváltani az Orbán-kormányt. A felmérés az aktuális politikai erőviszonyok mellett azt is megmutatta, mely társadalmi rétegeket milyen témákkal lehet leginkább megszólítani, egyfajta „problématérképet” állítva fel az ellenzék számára.
A háttérben ebben az időszakban is tűnt fel a korábbi SZDSZ-es politikus, Horn Gábor, aki a Republikon Intézet kuratóriumi elnökeként személyesen kereste fel Bige Lászlót. Sajtóhírek szerint Horn Gábor lehetett a kapcsolattartó az üzletember és az ellenzéki pártok között.
Márki-Zay Péter akármekkora összeget kérhetett Bige Lászlótól (Fotó: Facebook)Bige László már a baloldali előválasztások alatt is egyértelműen az ellenzéki oldalt támogatta. Márki-Zay Péter kampányát 5 millió forinttal segítette, majd később úgy nyilatkozott, hogy „akármekkora összeget” is kérne tőle a miniszterelnök-jelölt, ő hajlandó lenne megadni neki. A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítója később elismerte, hogy, hogy kampányának jelentős részét Bige László finanszírozta. Az üzletember akkor úgy fogalmazott, hogy mind Márki-Zay, mind Dobrev Klára „kiváló ember”.
Súlyos pénzügyi gondok és hatósági vizsgálatok
A Nitrogénművek Zrt.a pénzügyi nehézségekkel mellett a hatósági eljárásokkal is küzd. A Gazdasági Versenyhivatal 2022-ben 11 milliárd forintos bírságot szabott ki a cégre kartellezés miatt. A gyanú szerint a Nitrogénművek Zrt. visszaélt piaci erőfölényével. A GVH szerint a vállalat nemcsak a termékek árát szabályozta partnerei számára, hanem korlátozta a vevőkör bővítését is, valamint kizárólagosságot írt elő viszonteladóinak, gátolva ezzel a versenyt és az importbeszerzést.
A Kúria hatályon kívül helyezte a GVH Bige László cégével szemben hozott határozatát, és elrendelte a korábban befizetett bírság visszafizetését. A legfelsőbb bíróság elutasította a GVH felülvizsgálati kérelmét, majd egy új eljárás lefolytatására kötelezték. A hivatal közölte, hogy továbbra is elkötelezett a jogsértések következményeinek érvényesítése mellett.
Az elmúlt időszakban Bige László többször is a hatóságok fókuszába került. Az üzletembert korrupcióval vádolták, amiért az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványozott ellene. Egyik cégéhez, a Bige Holding Kft.-hez köthető büntetőeljárásban a rendőrség nemzetközi szinten is információkat gyűjtött. Emellett a Nemzeti Nyomozó Iroda eljárást indított a vállalkozás ellen, mivel felmerült a gyanú, hogy megsértették a veszélyes hulladék kezelésére vonatkozó előírásokat.
A „műtrágyakirály”Bige László 1958-ban született a romániai Nagyváradon, egy nemesi származású család tagjaként. Elmondása szerint rokonságának nagy része emigrációra kényszerült, miután a szocialista rendszer minden vagyonukat elvette. A kolozsvári egyetem gyógyszervegyész szakán végzett, de eleinte kereskedelemből élt. Bige László édesanyját követve 1984-ben, 26 évesen költözött Magyarországra. A nagyvállalkozó kezdetben holland bundákkal, hamisított márkajelekkel ellátott pólókkal, autógumikkal, Jimi Hendrix-képekkel és bárányhússal is üzletelt. A kereskedelméből indulva milliárdos vagyont épített, majd a Péti Nitrogénművek megszerzésével a műtrágyapiac egyeduralkodójává vált – írta korábbi cikkében a Mandiner. Politikai kapcsolatai már a rendszerváltás után jelentősek voltak. Horn Gyula, egykori miniszterelnök közbenjárásának köszönhetően 1996-ban privatizáció útján a Tiszamenti Vegyi Műveket is megszerezte. Bige László jó kapcsolatot épített ki a szocialista kormányokkal, amelyek kedvező üzleti lehetőségeket biztosítottak a számára. Horn Gyulához, Gyurcsány Ferenchez, és Medgyessy Péterhez is állami döntéseken keresztül kapcsolódott. (Fotó: MTI/Soós Lajos)A későbbiekben már egy társaságba járt Medgyessy Péter korábbi miniszterelnökkel, Benedek Fülöp volt államtitkárral és más MSZP-közeli szereplőkkel, akikhez többek között állami döntéseken keresztül kapcsolódott. Bige László az MSZP kormányzati intézkedései mellett a műtrágyagyártáshoz nélkülözhetetlen gázhoz is kedvező áron jutott hozzá. Vállalkozása 2009-ben több mint tízmilliárd forintnyi állami hitelben részesült a Gyurcsány-kormánytól. Bige László legfontosabb érdekeltsége a főként műtrágyagyártással foglalkozó Bige Holding cégcsoport. A magyar nagyvállalkozó „műtrágyakirály” néven híresült el, ugyanis a Nitrogénművek Zrt. vállalat Magyarország egyetlen műtrágya-gyártója. A Forbes által készített tavalyi listán 125,9 milliárdra becsülték Bige László vagyonát, amellyel jelenleg Magyarország 21. leggazdagabb embere. A befolyás-barométer szerint 2018-ig folyamatosan az ötven legbefolyásosabb magyar között szerepelt majd 2019-ben lekerült a listáról. |
Kiemelt kép: Bige László, a Bige Holding Csoport elnök vezérigazgatója (Fotó: MTI /Balázs Attila)












