Hatalmas balhé Lázár János utcafórumán, tojásdobálás és akasztással fenyegetés is volt

| Szerző: Bereznay István
Nem volt mentes a feszültségtől a csütörtöki Lázárinfó, amit az építési és közlekedési miniszter nyilatkozata, valamint a helyszíni felvételek is tükröznek. A provokatív fellépés ellenére az esemény nyugodt mederben maradt.

Bár az élő közvetítésben nem teljesen volt látható, az utcafórum egy pontján feszült helyzet alakult ki, amiről Lázár János is beszélt az esemény után. A miniszter azt mondta:

„Ez egy kemény helyzet volt ma este. Nyilvánvaló, hogy akik tőlem jobbra álltak, körülbelül egy százas csoport, azok azért jöttek, hogy megakadályozzák ennek a fórumnak a létrejöttét.”

Hozzátette: a rendbontók lökdösődtek is, és nagy higgadtság és türelem kellett ahhoz, hogy nyugodt mederben tartsák az eseményeket.

„Szerintem azt akarták kiprovokálni, hogy verekedés legyen. Elképesztő gyűlölködés zajlott”

– fogalmazott Lázár János, miközben arról is beszélt: nem tudja, kik voltak ezek, de azt nyilvánosságra kell hozni, hogy melyik politikai csoporthoz tartozhattak.

Volt egy olyan pillanat, amikor egymásnak mehettek volna az emberek, mert „a fideszesek és a nem fideszesek is egymásnak voltak feszülve” – mondta a miniszter, megjegyezve: aki így akarja megnyerni a választást, az veszíteni fog 2026-ban.

Lázár János ezt megelőzően már a több órán át tartó fórum egyik pontján is utalt a verbális fenyegetőzésekre, amelyeket korábban tapasztaltak (bár elmondása szerint a provokátorok akkor már nem voltak ott).

Agresszió és provokáció, tojásdobálás, akasztással fenyegetőzés

A miniszter pénteken több Facebook-posztot is megosztott az esetről, az egyikben azt írta: „A kilencedik Lázárinfóra nem csak kérdezni jöttek az emberek, voltak olyanok is, akiknek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy verekedést provokáljanak, illetve megakadályozzák a párbeszédet. A miskolciak kérdéseit azonban ilyen körülmények között is megválaszoltuk. A lelkesedésem töretlen, folytatódnak a Lázárinfók, sőt, fokozzuk a fordulatszámot!”

Egy másik bejegyzésben úgy fogalmazott:

„A provokátor nem kérdezni jön, nem válaszra vár, csak rombolni akar! Mi egymásért és mindannyiunkért állunk ki az emberek elé. A provokátorok csak önmagukért. Jól mutatja a tiszások viselkedési nívója, hogy mit tennének az országgal.”

(Vagyis az előző esti videóhoz képest itt már szó szerint a Tisza Pártot tett felelőssé a történtek miatt).

Mindeközben felkerült az internetre egy videó, amelyen Szabó Bálint trombitálása mellett valaki azt kiabálja be:

„Orbán, Gyurcsány, egykutya! Az első villanyoszlopra!”

Valamint arról is fotó készült, hogy a fórum egyik résztvevőjét tojással hátba dobták.

A teljes Lázárinfót itt lehet visszanézni.

Kiemelt kép: Lázár János építési és közlekedési miniszter a Fidesz és a KDNP országjárása keretében tartott lakossági fórumon, Nagykőrösön 2025. április 29-én (Fotó: MTI/Bús Csaba)

Ajánljuk még