Magyar Nemzet: Magyar Péter személyesen mutatta be a kémkedés miatt kiutasított barátját

| Szerző: Bereznay István
A tavaly ősszel kémkedés miatt Magyarországról kiutasított Ceber Roland szervezte a Tisza Párt ukrajnai útját. Ezt maga Magyar Péter mondta el egy videóban, amelyet a Tisza Párt tett közzé. A felvétel megjelenése után Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője kritizálta a Tisza Pártot.

Egy, a Tisza Párt által közzétett videón Magyar Péter maga beszél arról, hogy Ceber Roland, az ukrán kémbotrány egyik kulcsfigurája miként szervezte meg a tavaly júliusi útját Kijevbe – írja a Magyar Nemzet, amely mindebből arra következtetett, hogy Ceber politikai összeköttetései révén juthattak el az ukrán fővárosba a szokásosnál sokkal rövidebb idő alatt.

Mint írták, az ukrán–magyar állampolgárságú férfi – aki az ukrán Katonai Közigazgatás magas beosztási tisztviselője, és Zelenszkij pártjának képviselője a Kárpátaljai Megyei Tanácsban – útikalauzként végig Magyar mellett maradt és segített neki bejutni különböző intézményekbe is Ukrajnában.

„Ceber Roland magyar testvérünk, a Kárpátaljai Megyei Tanács egyik tanácsosa lesz a segítségünkre. Ő segített nekünk ilyen rövid idő alatt, 24 óra alatt megszervezni ezt az utat és ő segít majd tolmácsolni az igazgató úrral [az oroszok által lebombázott kijevi gyermekkórház vezetőjével – a szerk.]”

– fogalmazott Magyar Péter az úton készült felvételen a Magyar Nemzet szerint.

Ceber Roland neve az utóbbi napokban is megjelent a magyar sajtóban, miután kiderült, hogy már a tavaly ősszel kiutasíthatták őt Magyarországról.

 Szentkirályi Alexandra is üzent: Nem csoda, a Tisza Párt egy ukránbarát párt

Roland Ivanovics Ceber, Zelenszkij pártjának kéme, – akinek 4 útlevele van, ukrán titkosszolgálati vezetőkkel fotózkodik és Brüsszelben is gyakran megfordul – szervezte a Tisza ukrajnai utazását tavaly. Ezzel maga Magyar Péter dicsekedett el, most mégis saját magának mond ellent és hazudik az ukrán programjáról”– írta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője az ügyre reagálva.

Hozzátette:  „Nem sokkal látogatásuk után Roland Ivanovics Cebert kémkedés miatt a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok kiutasították hazánkból. Kiderült, hogy befolyásszerzés szándékával épített kapcsolatokat az ukrán titkosszolgálatoknak. Tette ezt korábban számos balliberális politikussal, köztük Karácsony Gergellyel is. Most viszont a Tisza Pártba szivárgott be, ahol tárt karokkal várták. Nem csoda, a Tisza Párt egy ukránbarát párt, akiknek Brüsszelből és Kijevből diktálnak.”

„Magyarország támadás alatt áll, egyszerre próbálják kivéreztetni Brüsszelből és kémeken keresztül puccsot vezérelni ellene Kijevből. Brüsszel és Zelenszkij eldöntötték, hogy vagy így, vagy úgy, de megtörik Magyarországot és a magyarokat. De van egy rossz hírem. Ehhez még a magyaroknak is lesz egy-két szava. Mi kiállunk Magyarországért és minden csatát meg fogunk vívni a magyar emberekért. Ennek első lépése, hogy mindannyian kitöltsük a Voks!2025 szavazólapokat és megakadályozzuk az azonnali ukrán uniós tagságot, ami halálos ítélet lenne Magyarországnak”  – összegzett Szentkirályi Alexandra.

Kiemelt kép: Instagram/roland.tseber.

Ajánljuk még