Reagált a Fidesz Gyurcsány Ferenc lemondására

| Szerző: Bereznay István
A Fidesz frakciója is reagált a hírre, miszerint Gyurcsány Ferenc lemondott minden tisztségéről, és nem indul a 2026-os választáson sem, teljesen visszavonul a közélettől.

Mint írtuk, Dobrev Klára a közösségi oldalán közölte csütörtökön késő délelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a DK éléről – sőt, a pártelnökség mellett az országgyűlési képviselői, valamint a frakcióvezetői mandátumáról is lemond, és a 2026-os választáson sem fog elindulni, teljesen visszavonul a közélettől. A bejegyzés végén emellett arról is írt Dobrev, hogy véget ért a több évtizedes házassága Gyurcsány Ferenccel.

A Fidesz egy rövid közleményben reagált a hírre, amelyben azt írták:

„Gyurcsány lemondásával semmi sem változik. A DK Dobrev Klárával az élen ugyanúgy ukránbarát marad és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza párt és Magyar Péter.”

Ezek szerint a kormánypárt azt feltételezheti, hogy a lemondás után Dobrevet fogják elnökké választani a DK-ban.

Dobrev Klára csütörtöki Facebook-posztjában egyelőre annyit írt, hogy a DK elnöksége elfogadta Gyurcsány Ferenc lemondását, és a következő elnök megválasztásáig Molnár Csaba irányítja a pártot ügyvezető alelnökként. „Döntöttünk, változunk. A változás lehet jó is, a változás jelenthet lehetőséget is, mert nem minden rossz, ami ismeretlen” – fogalmazott Dobrev.

Gyurcsány Ferencnél az utóbbi hetekben még nem volt jele annak, hogy lemondásra vagy a közéletből való távozásra készülne. Két héttel ezelőtt, április 23-án például még arról írt, hogy a DK teljesítette a 2026-os induláshoz szükséges feltételeket.

Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Ajánljuk még