Mint írtuk, a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott, és állítólag két évvel ezelőtt készült felvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt: „Az ötödik Orbán-kormány eldöntötte, hogy egy valóban ütőképes, harcképes magyar haderőt építünk fel. Ez azt jelenti, hogy szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel.” A honvédelmi miniszter nem sokkal később reagált az ügyre.
Rajta kívül több ellenzéki politikus is véleményt mondott az ügyről. Vona Gábor, a Második Reformkor párt (2RK) elnöke nemes egyszerűséggel „ócska manipulációnak” nevezte az egészet.
„A Magyar Péter által bemutatott »őszödi beszéd« egy ugyanolyan ócska és tipikus manipuláció, mint amilyeneket a Fidesz szokott csinálni. Miért kellett a szintjükre menni?”
– tette fel a kérdést Vona Gábor, majd a posztja alatti kommentben bővebben is kifejtette véleményét. „Az emberek háborúval való megfélemlítése eddig a Fidesz aljas eszköze volt. Ma a Tisza is csatlakozott ehhez. A felvételen a miniszter arról beszél, hogy a magyar hadseregnek készen kell állnia egy háborús veszélyre. Borzalmasnak tartom a Fidesz politikáját, jövőre le kell őket váltani és el kell őket számoltatni, de ettől ez az anyag még nem »őszödi beszéd«. Aki pedig ilyen formában használja fel, az a rogáni eszközökhöz nyúl. Elkeserítő” – írta.
„Magyar Pétert egyre kevésbé lehet komolyan venni”
A Mi Hazánk Mozgalom egy közleményben reagált Magyar Péter felvételére, amelyben a párt elnökének, Torockai Lászlónak az X-en közzétett bejegyzését osztották meg. A politikus azt írta: „Magyar Péter ismét hatalmas leleplező bizonyítékot ígért, aztán olyan hangfelvétellel állt elő, ami inkább a Fideszt segíti. Éppen úgy, mint amikor a felesége a vacsoraasztalnál arról beszélt, hogy Rogánék ugyan megpróbáltak beavatkozni a végrehajtó maffia miatt indult eljárásba, de érdemben nem tudtak, mert az ügyészséget mégsem a Fidesz irányítja.”
„Most pedig az a bombasztikus »őszödi beszéd«, hogy a honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a honvédség szakít az eddigi béketevékenységgel, és háborúra készül fel. Ennek érdekében lecserélik a zsírleszívásra váró, elhízott, és/vagy alkoholista katonai vezetőket, valamint modern fegyverzetet szereznek be. Milliárdos szolgálati luxuslakások helyett inkább új harckocsikat vesznek. Magyar Péter szerint ez megmagyarázza Ruszin-Szendi Romulusz lecserélését. Tényleg. Ekkora öngólt régen láttam.”
„Magyar Pétert egyre kevésbé lehet komolyan venni” – zárta kommentárját Toroczkai László.
Sneider Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom egykori elnöke ennél is szarkasztikusabb volt. Facebook-bejegyzésében mindössze azt írta: „Péternek köszönhetően végre minden ellenzékihez eljut a hír, miszerint Orbán mindent megtesz Magyarország biztonságáért” (miközben kommentben feltette azt a kérdést is: „Tóni vajon mennyit fizet?”).
Ceglédi Zoltán politikai elemző hasonló hangnemben reagált az ügyre. „Kétség nem fér hozzá, ez egy őszödi beszéd. Lájkold és oszd meg, ha te is így gondolod!” – írta Facebook-posztjában, hozzáfűzve kommentben azt is, hogy „lesz dolga az ellenzéki sajtónak”.
Kollár Kinga is reagált
„Az igazi öszödi beszéd! Lecsupaszodtatok!” – írta a felvételről a Facebookon az a Kollár Kinga, akinek a korábbi mondatait épp a másik oldal tartja őszödi beszédnek.
A Tisza Párton kívüli ellenzékből azonban nem sokan reagáltak pozitívan Magyar Péter hangfelvételére. A ritka kivételek közé tartozik talán Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki a honvédelmi miniszter lemondását követelte a hangfelvétel margóján (noha azt még ő is elismerte a Facebook-posztjában, hogy„ez nem őszödi beszéd, de szépen lehet keretezni”).
A kormány részéről Szalay-Bobrovniczky Kristófon kívül Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt az ügyről a csütörtöki délelőtti kormányinfón. Ő úgy fogalmazott a felvétellel kapcsolatban: „Mindannyian érezzük, hogy ez egy lepkefing. Itt nem történt semmi.”
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője az Európai Néppárt (EPP) elnökével, Manfred Weberrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Strasbourgban 2024. október 9-én (Fotó:MTI/Bodnár Boglárka)