Holnap 10-kor Kormányinfó” – jelentette be szerdán kora délután a közösségi oldalán Gulyás Gergely. Nem sokkal később pedig a kormány szerdai üléséről tett közzé egy bejegyzést.
Mindeközben a Kormányzati Tájékoztatási Központ is kiküldte az esemény meghívóját, amelyben közölték, hogy csütörtökön szokás szerint Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ismerteti a legfrissebb bejelentéseket.
A bejelentések egyikével kapcsolatban a sajtóban már megjelent számos információ. Mint írtuk, nemrég az Index birtokába jutott annak a harminc háztartási terméktípusnak a listája, amelyeknél az élelmiszerekéhez hasonló árrésstopot vezet be a kormány.
A portál szerint május közepén már életbe is lép az árcsökkentés, amelyet hivatalosan csütörtökön, a Kormányinfón jelentenek be.
A szabályozás összesen több ezer terméket érinthet, és akár 18 százalékos árcsökkenést is eredményezhet.
Az árrésstop mellett várhatóan terítékre kerülnek majd a legfrissebb külpolitikai fejlemények is, úgymint az India és Pakisztán között kialakult súlyos konfliktus, az Európai Bizottság legújabb terve, Ursula von der Leyen mondatai Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásáról, valamint az orosz–ukrán háború.
Kapcsolódó tartalom
Von der Leyen Ukrajna gyorsított felvételéről beszélt az Európai Parlamentben
Pakisztán megtorlásra készül India ellen: „Sosem fogjuk engedni, hogy az ellenség elérje aljas céljait”
Szijjártó Péter: Brüsszel tervezete támadás a magyar rezsicsökkentéssel szemben
Kiemelt kép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. március 27-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)