Mint előzőleg írtuk, a minap fordított menetrend alakult a program: a tüntetők először az Erzsébet hídon gyülekeztek, ahonnan a nagyjából párszáz fős tömeg felvonult a budai várba, és 24 órára le is táboroztak. A hídon összegyűltek közül néhányan szivárványos, európai uniós, piros-fehér-zöld és antifa zászlókat lengettek, valamint feltűnt egy a Demokratikus Koalíció logójával ellátott szivárványos zászló is, a Momentum a budai oldalon a Gellért-hegy oldalában feszített ki egy „minket kitilthattok, de az igazságot nem” feliratú molinót, amelynél lila füstgyertyákat gyújtottak.
A résztvevők ezután vonultak fel a várba, ahol a tüntetők egyike megkísérelt bejutni a Sándor-palotába, majd a Karmelita-kolostorba, de a felsorakozó rendőrök megakadályozták.
Az előző napi demonstráció sorozatban az ötödik kedd volt, amikor az Erzsébet hídon gyülekeztek a tiltakozók, és az előző alkalmakhoz hasonlóan most is lezárásokat eredményezett a budapesti közlekedésben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján lezárások voltak kedden délután fél öt és este fél nyolc között, ezért több busz a megszokottól eltérően járt.
A korábbi tüntetések rendkívül nagy feszültséget okoztak a fővárosban, mivel jelentős lezárásokat és közlekedési korlátozásokat vontak maguk után. Legutóbb és most is az Erzsébet híd lezárása után nagyon gyorsan bedugultak a környező utak, de az egész Nagykörúton, a Petőfi hídon, a pesti és a budai rakpartokon is alig lehetett közlekedni a késő délutáni, esti órákban.
Kapcsolódó tartalom
„Lehet tüntetni, csak ne a dolgozó embereket akadályozzák!” – ezt gondolja az utca embere a hídfoglalásokról
Akadályozhatja az életmentést is a Pride-párti tüntetők blokkádja, hívta fel a figyelmet a mentőszolgálat
Hadházy Ákos napközben már a részvételre biztatott
A független országgyűlési képviselő szerdán már több közösségi médiás posztban buzdította követőit arra, hogy vegyenek részt a tiltakozáson. Szerdán kora reggel a Facebook-oldalán jelentkezett be, ahol látszott a háttérben az a néhány tüntető, akik az éjjel is a helyszínen maradtak, és sátrakban várták a folytatást.
Hadházy Ákos bejelentette, hogy a szerdai demonstráció előtt 16.30-kor kezdenek gyülekezni a várban. A tüntetés 17 órakor kezdődik, ezt követően vonulnak le a hídhoz – közölte, majd fél hatkor a pár száz demonstrálóval elindult a Várból.
Időközben elárulta azt is, hogy már szervezik a jövő heti megmozdulást.
Hetek óta tartanak a tiltakozások
Hadházy Ákos és a Momentum azóta tüntet minden kedden a fővárosban, hogy az Országgyűlés március 18-án megszavazta a gyülekezési törvény módosítását, amely a gyermekek védelme érdekében gyakorlatilag betiltja a melegfelvonulást, azaz a Budapest Pride-ot. A Momentum ez ellen füstgyertyás akcióval tiltakozott az országgyűlés üléstermében, ami miatt több országgyűlési képviselő is rosszul lett a füsttől. Kövér László házelnök szigora azonban utolérte a párt országgyűlési képviselőit: kitiltotta őket a parlamentből, összesen több mint 70 millió forintra büntette őket, majd büntetőfeljelentést is tett ellenük.
Azóta e hét hétfőn elfogadták az Alaptörvény tizenötödik módosítását is, amelynek értelmében minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz; az ember férfi vagy nő; felfüggeszthető a magyar állampolgársága annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent; a kormány veszélyhelyzetben csak az Országgyűlés kétharmados, határozott időre szóló felhatalmazása alapján függesztheti fel az egyes törvények alkalmazását. Aznap ugyancsak botrányba fulladt az ülés az Országgyűlésben, majd egy erőszakba torkolló tiltakozások kezdődtek parlament előtt, melyek során két rendőr is megsérült, és több mint 60 ember ellen indult eljárás.
Kapcsolódó tartalom
Az ember férfi vagy nő, a drog tilos és jogunk van készpénzzel fizetni - elfogadták az Alaptörvény módosítását
Erőszakossá vált a tegnapi tüntetés a Kossuth téren – két rendőr megsérült
Hadházy Ákos kedden hangsúlyozta, hogy a demonstráció nem célja a „balhé”. A kormány és a kormánypárti politikusok is egyre inkább ellenezték a tüntetések közlekedésre gyakorolt hatását az utóbbi időben. Orbán Viktor április 4-i rádiós nyilatkozatában kijelentette, hogy a közlekedés sérelmére nem lehet gyülekezési jogot gyakorolni. Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője is élesen bírálta a demonstrációkat, hangsúlyozva, hogy azok csak további indulatokat szíthatnak.
A Századvég legfrissebb, keddi felmérése alapján a magyarok döntő többsége ellenzi a Budapest Pride felvonulást, és az ahhoz kapcsolódó hídfoglaló tüntetéseket. A közvélemény-kutatásban kiemelték, hogy szakadék tátong a baloldali politikusok álláspontja és a lakosság többségének véleménye között. A hídfoglalás veszélyeket is rejt: a mentőszolgálat arra figyelmeztetett, hogy a dugókkal fenyegető blokád a mentőautók számára is leküzdhetetlen akadályt jelenthet.
Hadházy Ákos azonban úgy véli, hogy az autósok érdekében is tüntetnek. „Jöjjenek el ők is, akkor hamarabb elérjük a kritikus tömeget, és így a célunkat is” – üzente a független országgyűlési képviselő.
Kiemelt kép: Pride-párti tüntetők az Erzsébet hídon 2025. április 16-án – Fotó: Youtube