Mint korábban írtuk, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hétvégi konferencián beszélt arról, hogy a magyar gazdaságban rövid távon a legnagyobb kihívás az infláció, mert „sosem nyugszik, jön vissza”. Rámutatott, hogy januárban az infláció 5,5 százalék, az élelmiszer-infláció pedig 6 százalék volt, ráadásul utóbbi további emelkedését mérték februárban. Ezért az élelmiszer-inflációval foglalkozni kell – mondta a miniszter, majd azt is hozzátette:
Az élelmiszer-infláció februárban felmehetett akár 7 százalék fölé is, ami azt jelentheti, hogy a teljes infláció sem csökkent.
Magyar Péter eközben az MTI-hez eljuttatott közleményében már tényszerűen írt a 7 százalékos inflációról – holott hivatalos adatok egyelőre nincsenek erről, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal még nem adott ki tájékoztatást a februári számokról.
A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott a közleményben: „Miközben azt hazudták, hogy agyonütötték a drágulást, az Orbán-inflációnak köszönhetően ismét 7 százalékkal nőttek az élelmiszerárak.” Hozzátette: „Miközben Orbán Viktor a saját fizetését 7 millió forint fölé emelte, Irénke néninek és sok millió nyugdíjasnak átlagosan 3 ezer forintot adott, ami az áremelkedések negyedét sem fedezi.”
„Orbánék valódi nyugdíjemelés helyett most Rogán-kártyát és havi 1500 forint áfa-visszatérítést ígérnek az idős honfitársainknak” – írta Magyar Péter, aki azt is közölte: a Tisza Párt-kormány, ha megválasztják, kiegészítő nyugdíjemeléssel, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfájának 5 százalékra csökkentésével, az infláció valódi letörésével és további intézkedéssel fogja segíteni a nyugdíjasokat, hogy emberhez méltó körülmények között és minőségi egészségügyi ellátás mellett tölthessék idős korukat.
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án (Fotó: MTI/Purger Tamás)