Az Egri Viktor által vezetett műsorban rendszerint kettő a kettő ellen felállásban vitáznak a kormány támogatói, illetve kritikusai. A mostani adásban a Direkt36 friss filmje volt a legfőbb téma, amelyben az Orbán család gazdagodásának történetét mutatták be. A meghívottak Gerő Tamás ügyvéd, Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és a Megafon Központ influenszere, Dévényi István, a Magyar Hang újságírója és Szűcs Gábor jogász, a XXI. Század Intézet elemzője voltak.
A műsorban indulatos vita zajlott a filmről: a kormány kritikusai szerint a film megvilágította a magyarországi korrupció működését, míg a támogatók azt mondták, hogy szerintük a Direkt36 alkotásában semmi újdonság és felháborító nincs, és hogy külföldről pénzelték a filmet. Az adás alatt Dévényi István és Deák Dániel között személyeskedésig menő vita alakult ki, és a műsor legvégén végképp elfajult, miután Deák azt kérdezte Dévényitől – egy, a kormányzati hirdetéspolitikát érintő összeszólalkozás margóján –, hogy mekkora elérése van lapjának, a Magyar Hangnak.
Dévényi elmondta, hogy fogalma sincs erről, de Deák többször is megismételte a kérdést, és közbevágott a vitapartner mondatai közben, amit aztán már a műsor többi résztvevője is megelégelt. „Dani, fogd már be, komolyan!” – mondta végül Dévényi István, mire Deák Dániel tovább mondta azt, hogy szerinte miért nem mindegy az, hogy mekkora a Magyar Hang olvasottsága.
Végül a műsorvezető, Egri Viktor is közbelépett, és azt mondta:
„Oké, Dani, én most nagyon… a szerkesztő engedélye nélkül, de ígéretet teszek, miután szétverted az egész műsort, hogy ide nem jössz többet. Tehát az, hogy nem hagyod, hogy befejezzenek egyetlen mondatot a túloldalon, így nem lehet beszélgetni.”
Deák Dániel erre azzal válaszolt, hogy ő sem fejezhette be a mondatait korábban. Egri Viktor nem sokkal később azzal a megjegyzéssel zárta le a műsort: „Szerintem egy kicsit távolabb kerültünk a megoldástól, mint ahol voltunk a műsor elején. Remélem, hogy legalább lesz olyan, aki a szűrőn keresztül valami értelmeset is kapott.”
A teljes adás itt megtekinthető:
Kiemelt kép: Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)