Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön interjút adott az Index műsorában Rónai Egonnak, ahol elmondta: a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választások eredménye őt is „fejbe kólintották”, pártja rossz szereplése miatt pedig többen is a lemondását követelték a DK-n belül, amelyen el is gondolkodott, de aztán arra jutott, hogy mégis elnök kíván maradni.
Az egykori miniszterelnök megvallotta azt is, a 2022-es országgyűlési választásokon elszenvedett ellenzéki kudarc után is megfordult a fejében, hogy végleg visszavonul a politikától, emiatt kevesebbet is szerepelt egy ideig, de amikor 2024 nyarán azt látta, hogy a baloldalon „mindenki csalódott és fáradt volt”, kötelességének érezte, hogy visszatérjen és kezébe vegye az irányítást.
Az adásban szóba került a Tisza Párttal való kapcsolata is, Gyurcsány ugyanis vasárnap a párt tisztújító kongresszusán, amelyről a hirado.hu is beszámolt, arról beszélt, összefogásra van szükség az ellenzéki pártok között.
A DK elnöke kijelentette, szerinte mindig lesznek olyan ellenzékiek, akik nem hajlandók Magyar Péterre és a pártjára szavazni, ezért együttműködés kell az Orbán-ellenes szereplők között a kormányváltás érdekében. Ha azonban ezt a Tisza Párt végül visszautasítja, akkor Gyurcsány leszögezte, hogy önállóan is el fognak indulni a választáson, a 106 egyéni választókerületből 70-ben már meg is találták ehhez a megfelelő jelöltet.
Kiemelt kép: Gyurcsány Ferenc pártelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XV., tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)