Aktuális

Bombariadó volt Székesfehérváron, Cser-Palkovics András is megszólalt

Szentkirályi Alexandra: A lomtalanítás rendjén úgy kell változtatni, hogy az továbbra is könnyen elérhető szolgáltatás maradjon

| Szerző: Jezsó Ákos
Kétéves átmeneti időszak alatt vezetik be az új budapesti lomtalanítási rendet, amely időszak alatt a kerületek dönthetik el, hogy milyen rendszert alkalmaznak. A megszokott mód mellett egy gyűjtőpontos rendszert is választhatnak, ebben az emberek már nem tehetik ki az utcára a lakóhelyük elé az egy év alatt felgyülemlett lomjaikat, hanem azokat el kell vinniük a kijelölt gyűjtőpontokra.

A főváros eddig évről évre minden alkalommal belefulladt a szeméttengerbe, amikor a kerületi lomtalanítás történt. A budapestiek egyszerűen csak kivitték a házuk elé az egy esztendő alatt összegyűjtött hulladékukat, legyen az bútor, rossz rugójú ágybetét, vagy porszívó-gégecső. Aztán jöttek a turkálók, guberálók és gyűjtögetők, akik kiborogattak és szétszabdaltak mindent, amit csak lehetett, a szél pedig amit csak tudott, felkapott és messzire vitte.

A rendszernek tehát voltak hibái és valóban rászorult a változástatásra, de nem úgy, ahogy azt a MOHU először tette. A MOHU már idén új rendszert vezetett volna be, ami zöldebb és környezetbarátabb, de azonnal elvette volna a budapestieknek azt a szabadságát, hogy ajtójuk elé tehessék ki lomjaikat. Ez egyedül élőknek, időseknek különösen hátrányos lett volna.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkatársai begyűjtik és elszállítják a lomtalanításkor keletkezett hulladékokat a VIII. kerületi Lujza utcában (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Ezért a Fővárosi Közgyűlés Szentkirályi Alexandra vezette kormánypárti frakciója egyből egyeztetést kezdeményezett a MOL hulladékszállítással megbízott vállalkozásával, a MOHU-val, valamint a Lantos Csaba által vezetett Energiaügyi Minisztériummal.

Szentkirályi Alexandra a hirado.hu kérdésére hangsúlyozta: a lomtalanítás korábbi rendjén úgy kell változtatni, hogy az a budapestiek számára továbbra is könnyen elérhető szolgáltatás maradjon.

Mint fogalmazott: „azért egyeztettünk Lantos Csaba energiaügyi miniszterrel és a MOHU-val, hogy olyan megoldás születhessen, ami Budapestnek is, és a budapestieknek is jó”.

Karácsony Gergely főpolgármester másnap a közösségi médiafelületén keresztül reagált e hírre.

Bejegyzésében nehezményezte, hogy nem kapott meghívót e tárgyalásra: „jogállamban a kormány a megválasztott polgármesterekkel tárgyal, pártállamban meg a városi párttitkárral. Ez meg itt egy pártállam, még a lomtalanítás dolgában is. A kormány a lomtalanítás rendszerének átalakításáról a Fidesszel egyeztet, a fővárossal és a kerületekkel meg nem. Pedig a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag döntött arról, hogy tárgyalni kell”.

Karácsony Gergely mindazonáltal a Facebook-posztjában elismerte, hogy „van mit javítani a lomtalanítás jelenlegi rendszerén”. A főpolgármester szerint „egy dolog világos: maradjon a lomtalanítás, a mostani rendszerben csak a kerületek kérésére legyen változás!”

Szentkirályi Alexandra ugyancsak a közösségi platformján keresztül reagált Karácsony Gergely gondolataira. Eszerint a főpolgármester „kommunistázva, hőbörögve kommentálta azt, hogy a budapesti Fidesz az Energiaügyi Minisztériummal, a MOL és MOHU vezetésével egyeztetett a fővárosi lomtalanításról”.

Szerinte a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciója azt ígérte a budapestieknek, hogy „nem hagyjuk állni az ügyeiket, nem ijedünk meg a munkától és mindenkivel szemben képviselni fogjuk az érdekeiket”.

Szentkirályi Alexandra a hirado.hu kérdésére elmondta: a minisztériummal és a MOL szóban forgó vezetőivel tartott megbeszélés azzal zárult, hogy Budapest új lomtalanítási rendszerét kétéves átmeneti időszakkal vezetik be.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársai takarítják a lomtalanítás után megmaradt szemetet a VIII. kerületi Népszínház és Kiss József utca sarkánál 2014. március 11-én (Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A fővárosi kerületek eszerint 2027 január elsejéig maguk dönthetik el, hogy a mostani módon gyűjtik be a fővárosi lomokat, avagy már áttérnek az új rendszerre. Ez a kerületi kijelölt gyűjtőpontok sűrű hálózatára épít, ahonnan a hulladékot csoportosítva viszik el. A MOHU munkatársai még a veszélyes anyagokat is elviszik, amelyet a többi hulladéktól elkülönítetten gyűjtenek be.

Hozzátette: „olyan hosszútávon is működő rendszert szeretnénk kialakítani, amely lehetővé teszi a hulladék újrahasznosítását”. 2027. január elsejétől pedig házhoz menő lomtalanítási rendszer bevezetésére kerül sor, amelyben a kerületiektől a lomhulladék elszállítására évente egyszer, ingyenesen, regisztrációt követően, előre meghatározott időpontban kerül sor.

A hirado.hu kérdésére Szentkirályi Alexandra megerősítette, a lomtalanítás a budapestiek számára évente egyszer továbbra is ingyenes marad.

Kiemelt kép: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)

Ajánljuk még