Wintermantel Zsolt napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: „újabb és újabb hazugságok, főpolgármester úr, ez az ön világa, az őszintétlen beszéd, a hazugságcunami”.
Elmondta, Karácsony Gergely, lenézve a budapesti utazóközönséget, azt állította, hazudta, hogy nincs járatritkítás, és az erről szóló kijelentéseit azután tette, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) „az éj leple alatt, suttyomban” járatritkításokat vezetett be városszerte.
Kapcsolódó tartalom
A főpolgármester később menetrendi átcsoportosításról kezdett el beszélni, majd egy hét után visszavonta a nem is létező járatritkítást – fejtette ki a kormánypárti politikus, majd úgy folytatta: „milyen érdekes evolúciója ez a hazugságnak”, ismerős lehet a „dollárbaloldal támogatási sztorija” kapcsán.
„Nem a békákat kell megkérdezni a mocsár lecsapolásáról”, „trágyával etetett gombák”, „patkányok”, így vélekednek önök a választókról
– mondta Wintermantel Zsolt hozzátéve: ez Karácsony Gergely világa, ebben érzi jól magát.
A politikus beszélt arról is, hogy korábban Karácsony Gergely minden fenntartás nélkül, ott, ahol a nácik gettót működtettek, örömmel kiállt és a választók figyelmébe ajánlotta „a judapestező, tetűcsúszdázós” jelöltet.
Wintermantel Zsolt szerint ezután teljesen érthető, hogy Karácsony Gergely miért hagyja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetői pozícíójában Walter Katalint, aki – mint mondta – „nemes egyszerűséggel vágásérett hálaadási pulykáknak nevezi a budapesti utazóközönséget”.
„Ez nem egy baki, ez maga az a szemlélet, amit önök képviselnek”
– tette hozzá a politikus.
Wintermantel Zsolt azt mondta, azzal, hogy Karácsony Gergely pozíciójában hagyta Walter Katalint azt bizonyította: ő is pontosan ugyanígy gondolja.
Kapcsolódó tartalom
Megbukott Karácsony járatritkítása, de az utasokat sértegető BKK-vezér a helyén maradhat
Wintermantel Zsolt lemondásra szólította fel a BKK vezérigazgatóját
Karácsony Gergely reagálásában arról beszélt, hogy a BKK idei évre vonatkozó üzleti tervében a tavalyihoz képest lényegesen nagyobb közlekedési kapacitás megrendelése szerepel.
A BKK részletesen elemzi az utazási adatokat és ez alapján hozott döntést, de a társaság hibázott, amikor ennek kommunikációját nem tervezte meg – mondta Karácsony Gergely. Kiemelte: összeségében a kapacitás bővítésérről és egy jó menetrend kialakításáról szólt a javaslat.
Elmondta,
azért kérte a BKK-tól, hogy vonja vissza a menetrend módosítására vonatkozó javaslatát, mert a bizalom újraépítése önmagában fontosabb mint egy szakmailag kimunkált menetrend, amely egy felmenő rendszerben új viszonylatok kialakítását is tartalmazta volna. De nem ez az a pillanat, amikor erről racionális vitát lehetne folytatni.
Karácsony Gergely szerint Walter Katalin elhíresült mondata nagyon rossz mondat. Hozzátette ugyanakkor: nem gondolja, hogy ez felülírja három év jó munkáját.
A főpolgármester felszólalását a Fidelitas akciója egy rövid időre megszakította. Az aktivisták egy molinót tartottak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely arcképe volt látható a Lánchíddal a háttérben, és az volt olvasható rajta: „Kinek jutott a 1,5 milliárdos hídpénz-mutyiból?”
Havasi Gábor (Momentum) a napirend előtti felszólalásában arról beszélt: ma valójában nincs verseny a városvezető koalíció és a kormányoldal között. Verseny csak akkor lehetne, ha lenne a városvezetéssel szemben álló oldalon jövőkép és lenne olyan ember, aki ezt képviseli.
Kapcsolódó tartalom
Szerinte az elmúlt négy év fideszes politikája az önkormányzati választások közeledtével sem változik: Budapest-ellenes, „jól van az úgy” helytartópolitika jellemzi a fideszes polgármesterek és a Fidesz-frakció működését. Nem alternatívát kínálnak a választóknak, hanem papagáj módjára ismétlik a „nagy semmit”, a pártközpont utasításait. Továbbá főpolgármester-jelöltjük sincs – mondta.
Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg a 2023. december 18-án elhunyt Dózsa László színészről, rendezőről a január 7-én meghalt Finta József építészről, a nemzet művészéről, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotóról, valamint a január 8-án elhunyt Marsi Péter Pál vegyészről, aki a MIÉP közgyűlési képviselője volt.