Aktuális

Elgázolt egy embert a vonat, az utasokat mentesítő járat szállította tovább

CÖF-CÖKA: A főpolgármester méltatlan a posztjára

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szerint a főpolgármestert az ellenzéki pártok „vezetőszáron tartják”; ezt megtehetik, mert szaktudás és vezetői erények híján posztjára méltatlan – jelentette ki a CÖKA kuratóriumi elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Csizmadia László úgy vélekedett, Karácsony Gergely politikai ambícióit munkaköri kötelessége elé helyezi, hozzá nem értését, emberi hiányosságait sok megélhetési pártpolitikus foglalkoztatásával kívánta pótolni; az eredmény többéves regnálás után katasztrofális csődhelyzet.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette: az állampolgárok tűrhetetlennek tartják, hogy adóforintjaikból csak közlekedési káoszt és az előző főpolgármester által előkészített beruházások elkésett torzóit kapják. Karácsony Gergely utat tévesztett zuglói polgármesterként, főpolgármesterként és pártpolitikusként is; volt pártja már alig jegyezhető, a fővárosi lakosság bizalmát elvesztette, intézkedései sorra balul sülnek el – hangsúlyozta Csizmadia László.

Hozzáfűzte: ahelyett, hogy a regnáló kormánnyal szakmai egyeztetéseket folytatna, és a budapestiek örömére hasznos építkezéseket produkálna, elhanyagolta a közműszolgáltatásokat, és használhatatlanná tette a főváros közlekedését. A főpolgármester szembefordul a választópolgárok kétharmadát képviselő kormánnyal és az ellenzéki pártokkal együtt azon dolgozik, hogy a magyar emberek ne kapják meg a jogosan járó európai uniós támogatásokat – emelte ki a kuratóriumi elnök.

Véleménye szerint Karácsony Gergely kitartott brüsszeli megbízottjával, Jávor Benedekkel, továbbá Cseh Katalinnal, Gyurcsánynéval, Donáth Annával azon lobbizik, hogy ezek a pénzek ne az államkasszába érkezzenek, hanem egyenesen az általuk preferált önkormányzatokhoz, amivel a korrupció melegágyait alakítanák ki.

Kapcsolódó tartalom

Csizmadia László kijelentette: 2024-ben, az önkormányzati választáson a feje tetejéről a talpára kell állítani a fővárost. Mint mondta, főpolgármestersége idején Tarlós István a pártpolitikai érdekek elé helyezte Budapest lakosságának szükségleteit, és nem sajnálta az erőt, ha a kormánnyal kellett szakmai vitákat folytatni. A kompromisszum mindig létrejött, és soha nem torkollott politikai háborúba.

Megjegyezte: az lenne a legjobb, ha Karácsony Gergely alkalmatlanságát tudomásul véve lemondana, távozna oda, ahol károk okozására nincs mód, vagy esetleg a DK-ba.

A CÖF-CÖKA hazafias érzelmű, alkotó főpolgármester-jelöltet javasol a Fidesz–KDNP-nek – mondta Csizmadia László. Hozzáfűzte: az új polgármester tűzze zászlajára a Városháza újjáépítését, az ország és Budapest lakosságának érdekeit tartsa szem előtt!

Kapcsolódó tartalom

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője arról beszélt, hogy sok budapesti fordul hozzájuk elkeseredve különböző fővárosi ügyek, köztük büntetőügyek miatt.

A közvagyon felelőtlen kezelésére számos példa van a fővárosban, ilyen például a Biodóm, a Lánchíd, a Blaha Lujza tér ügye, a zuglói korrupciós ügyek, a Városháza-botrány, illetve a kormánnyal való konfliktus, ami abban csúcsosodott ki, hogy adókötelezettségének nem akar eleget tenni a főváros” – sorolta az alkotmányjogász. Megemlítette a BKV-buszok korrupciógyanús bérlésének ügyét, valamint „a munkatársak, tanácsadók korrupciós ügyeit” is.

Számos ügy kiált megoldásért, sikeres hatósági eljárásért, és a CÖF-CÖKA „rajta tartja a kezét a fővárosi ügyek ütőerén – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán. Közölte: minden törvényes eszközt felhasználnak arra – például közérdekű adatigényléssel élnek –, hogy a felelőtlen fővárosi vezetés esetleges további botrányait feltárják, és ezzel hozzájáruljanak ahhoz, hogy jövőre jobboldali fordulat történjen a főváros élén.

Ajánljuk még