Időjárás

Meglepetéssel tetézi az országra lecsapó ónos esőt és havazást az időjárás – térképen mutatjuk, mi várható

Az adatvédelmi hatósághoz fordul a Fidesz a hódmezővásárhelyi városházán történt információbiztonsági incidens miatt

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul a Fidesz a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban történt információbiztonsági incidens miatt – jelentette be Benkő Zsolt önkormányzati képviselő kedden a város közgyűlésének rendkívüli ülését követően.

A politikus emlékeztetett rá, a Fidesz-KDNP képviselői vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték azt követően, hogy az önkormányzat korábbi jegyzője közösségi oldalán nyilvánosságra hozta, hogy Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) felesége 2020 őszén kívülről belépett a polgármesteri titkárság elektronikus levelezésébe. Erre azért volt lehetősége, mert a polgármester megadta számára az ehhez szükséges jelszót.

A paritásos alapon kialakítandó vizsgálóbizottság feladata lett volna az eset részleteinek feltárása, s annak megállapítása, történt-e jogsértés, milyen hivatalos iratokhoz, személyes adatokhoz fért hozzá jogosulatlanul a polgármester felesége – közölte a képviselő.

Benkő Zsolt úgy fogalmazott, Márki-Zay Péter mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja saját és felesége felelősségét, ezért nem maradt más lehetőségük, mint hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz forduljanak, és bejelentést tegyenek.

A Fidesz képviselője a közgyűlésen a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló napirendi pont vitájában hangsúlyozta, egy választott tisztségviselő nem adhatja át hatalma legkisebb részét sem hozzátartozójának. A politikus arra tett javaslatot, hogy a háromfős testületbe egy tagot a Fidesz frakciója delegáljon, egy a polgármestert támogató képviselők közül kerüljön ki, harmadikként pedig a jogász végzettségű Kis Andrea (MSZP), korábbi alpolgármester vegyen részt a munkában.

Kapcsolódó tartalom

A szocialista politikus azonban közölte, nem szeretne a bizottság tagja lenni, mert a történtek idején még alpolgármesterként aktívan részt vett a polgármesteri hivatal munkájában.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta, a nyilvánosság és az elszámoltatás híve, de fölháborítónak tartja, hogy minden alap nélkül támadják a feleségét.

A polgármester módosító javaslatában kezdeményezte, hogy a bizottság létszámát emeljék öt főre, feladata pedig a polgármesteri hivatalban 2018 és 2023 között történt információbiztonsági incidensek, valamint a politikusok hozzátartozóinak nyújtott önkormányzati juttatások vizsgálata legyen.

A közgyűlés többsége elfogadta a polgármester módosító javaslatát, a vizsgálóbizottság tagjává pedig három, Marki-Zay Pétert támogató képviselő mellett Krupiczer Ferencet (DK) és Benkő Zsoltot választották.

Ajánljuk még