Baleset

Autójával kamionnal ütközött és meghalt egy ember Fegyverneknél

Szijjártó Péter: Magyarország és Kína számíthat egymásra a béketábor hangjának erősítésében

Magyarország és Kína számíthat egymásra a béketábor hangjának erősítésében, a két ország szorosan együttműködik annak érdekében, hogy mielőbb tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és béketárgyalások induljanak meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Csin Kanggal folytatott egyeztetését követően a két ország közötti stratégiai partnerségről beszélt, amelynek jelentőségét szavai szerint az utóbbi években a koronavírus-járvány elleni küzdelem, a gazdasági válság és a háborús helyzet is megerősítette.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta, hogy Magyarországot különösen súlyos kihívások érik a szomszédságban zajló fegyveres konfliktus miatt, ezért hazánk a béke pártján áll, azt szeretné, hogy minél előbb véget érjenek a harcok.

„Azonban azt kell látni sajnos, hogy a világban, és különösen a transzatlanti világban, a háborús retorika rendkívül hangos”

– vélekedett.

„Ennek ellenszereként folyamatosan erősítenünk kell a béketábornak a hangját, hogy világossá váljon, hogy a globális többség igenis a béke mellett van. És a béketábor hangjának erősítésében Kínának bizony kulcsszerepe van” – mondta.

Szijjártó Péter leszögezte: „nagyra becsüljük Kína erőfeszítéseit, amelyeket a béke érdekében tett az elmúlt időszakban, nagyra becsüljük azt a béketervet, amelyet Kína letett az asztalra”.

A diplomáciai rendezést célzó kínai javaslatról szólva közölte, már az üdvözlendő, hogy egyáltalán létezik ez a kezdeményezés, mivel az ukrajnai helyzet kapcsán általában a háborúról beszél mindenki.

„Mi azt szeretnénk, hogy ha egyre többen és egyre hangosabban beszélnénk a békéről”

– fogalmazott.

A miniszter arról is beszámolt, hogy kínai hivatali partnerével megállapodtak abban, hogy számíthatnak egymásra a béketábor hangjának erősítésében. „Együttműködünk szorosan annak érdekében, hogy megteremtsük minél előbb egy azonnali tűzszünet és aztán a béketárgyalások feltételeit Ukrajnában” – tudatta.

„Mi örülünk annak, hogy Kína komolyan veszi a béke iránti erőfeszítéseket, örülünk annak, hogy Kína erőfeszítéseket tesz ebbe az irányba, és ebben a tekintetben szorosan együtt fog működni a következő időszakban”

– jelentette ki.

Szijjártó Péter hétfőn többek között a kínai kereskedelmi miniszterrel, illetve több nagyvállalat vezetőjével is találkozott, ezután pedig Ningbóba utazik a Kína-Közép-Európa kereskedelmi kiállításra.

Ajánljuk még