Aktuális

Sulyok Tamás családjának is köszönetet mondott megválasztása után

Wintermantel Zsolt: A baloldal felelőtlen gazdálkodása vezetett oda, hogy szükség legyen a fővárosi megszorítócsomagra

Senki sem teheti meg, hogy a törvényesen kirótt adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Budapest nem fizetne be 25 milliárd forint szolidaritási adót.

Interjú

 

Wintermantel Zsolt felhívta a figyelmet: egy átlagos állampolgárra vagy vállalkozóra is vonatkozik az adófizetési kötelezettség, egy választott vezető tisztségviselőnél pedig fokozott annak felelőssége, hogy élen járjon a törvényességben és az állampolgároknak való példamutatásban.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette: ha a főpolgármesternek nem tetszik valami, nyugodtan fordulhat a megfelelő hatósághoz – mivel Magyarország jogállam –, legyen az bíróság vagy bármilyen szerv.

Wintermantel Zsolt azt mondta: a baloldal felelőtlen gazdálkodása vezetett oda, hogy szükség legyen a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége által a szerdai ülésen elfogadott „megszorítócsomagra”.

Emlékeztetett: Tarlós István előző főpolgármester 214 milliárd forintos tartalékkal adta át a várost, ráadásul Karácsony Gergely a négy évében Tarlós István utolsó négy évével összehasonlítva 200 milliárd forinttal több adóbevétellel gazdálkodhat.

Összességében több mint 414 milliárd forint nem volt elég ahhoz, hogy a város előtt álló folyamatos működtetési és fejlesztési feladatokat elvégezzék – emelte ki a kormánypárti politikus.

Megjegyezte, hogy ez idő alatt csak két nagy fővárosi beruházás történt, a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása, amelyek még Tarlós István és a Fidesz-KDNP vezette fővárosi önkormányzat projektjei voltak.

Azonban Wintermantel Zsolt szerint mindkét beruházásnál rossz döntést hozott Karácsony Gergely, mert leállította a már elindult folyamatokat, átterveztette azokat és új kivitelezési pályázatot írt ki, ennek eredményeként mindkét projekt később készült el, kisebb műszaki tartalommal és drágábban. Ez csak a Lánchídnál ötmilliárd forintot jelent – mutatott rá.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette, hogy a BKV reklámtendere miatt is több mint hárommilliárd forint reklámbevétel-kiesést szenvedett el a főváros, és a frakcióvezető feleslegesnek ítélt olyan projekteket, mint betongolyók elhelyezése a Gellért-hegy oldalában, vagy Budapest 150. évfordulójára rózsakert kialakítása. Ha azt mondják, hogy a napi működésre nincs pénz, akkor nem biztos, hogy rózsakertet kell létrehozni – közölte.

Kitért arra is, hogy a felelőtlen gazdálkodás és a rossz döntések mellett a káderek elhelyezésére mindig jut pénz: azt látni, ha végigtekintünk a fővárosi cégek felügyelőbizottságain és igazgatósági tagjain, hogy sorra jönnek szembe Gyurcsány Ferenc kormányának államtitkárai és miniszterei, Jávor Benedeknek pedig a brüsszeli irodában megháromszorozták a költségvetését.

Arról, hogy Karácsony Gergely meghirdette az első budapesti lakógyűlést, Wintermantel Zsolt azt mondta: alapvetően mind a kormány nemzeti konzultációját, mind pedig bármelyik önkormányzat olyan típusú akcióját, amelyben meg akarja tudni az adott közösség véleményét, jónak tartja, mert ez a demokrácia egyik alapja. Fontosnak nevezte viszont, hogy olyan kérdést tegyenek fel, amely érdemi, ráadásul jogszerű.

Úgy fogalmazott: nem látja, hogyan tud legális adatbázishoz jutni Karácsony Gergely ilyen típusú politikai célokra, pláne 18 év alatti magyar állampolgárok esetében, de ez legyen a hatóságok dolga. Hozzátette: nyilván nem ez lesz az első eset, amikor Karácsony Gergelyék a törvénytelenség mezejére lépnek.

Kapcsolódó tartalom

Az a kérdés, hogy a villamosok menjenek vagy fizessük be az adót, nagyjából az óvodás szint kategória – jegyezte meg.

Wintermantel Zsolt szerint egy főpolgármester vehetné komolyabban a tisztségét, és tekinthetne komolyabb állampolgárként a budapestiekre, mint hogy egy ilyen „bugyuta” kérdéssel próbálja leplezni azt a megszorító csomagot – és társadalmi támogatást szerezni hozzá –, amelyet most a főváros vezetése kénytelen a rossz, felelőtlen városvezetési politikája miatt bevezetni.

Ajánljuk még