A politikus kedden jelentette be, hogy Szocialisták és Demokraták néven új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya vármegyei képviselő-jelöltjével közösen. Mesterházy Attila a tv-csatornán azt mondta, hosszú hónapokat gondolkodott a döntésen.
Nehezen megérő gondolat volt – mondta, hiszen 23 évet eltöltött ebben a közösségben és – mint fogalmazott – „nagyon szerettem, meg most is szeretem azokat az embereket, akik ott vannak, de (…) hosszú ideje tévesnek gondoltam azt, amit az MSZP vezetése csinál vagy azt az utat, amit ők felvázoltak” a tagságnak, a közösségnek.
Mostanra kialakult az a meggyőződése, hogy nem nagyon lehet elérni változást, és „ha így érzi az ember, akkor úgy tisztességes, hogy veszi a kalapját” – tette hozzá.
Mint mondta, korábban tájékoztatta az MSZP vezetését arról, hogy mi következik, és a párt reakciója „korrekt” volt. Mesterházy Attila egy kérdésre válaszolva kifejtette: értékrendben közel áll egymáshoz a régi és az új pártja, inkább csak a stratégiájuk eltérő.
Hangsúlyozta: a balközép politizálást tartja helyesnek, és úgy látja, hogy ezzel lehet politikai sikert elérni. „Mi egy olyan szocdem politikát akarunk folytatni, amiben azért nagyon erősen megjelenik a nemzeti érdekérvényesítés, bizonyos esetekben a nemzeti szuverenitás kérdését sem gondoljuk elvetendőnek” – mondta.
Kapcsolódó tartalom
Politikájukkal elsősorban az új szavazókat szeretnék megszólítani, hiszen nagyon sokan lehetnek olyanok, akik nem akarnak Gyurcsány Ferenc DK-elnökre vagy az MSZP-re szavazni.
Körülbelül a szavazók 30 százaléka lehet bizonytalan, őket is szeretné megszólítani az új párt – ismertette céljukat.
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, a gyermek- vagy a határvédelem kérdésében eddig az ellenzéki összefogás véleményét osztotta, azonban most megpróbálnak ezekre saját válaszokat kialakítani. A gyermekvédelemmel kapcsolatban az volt a véleményük, hogy nem szabad összekeverni egymással a nem összeillő dolgokat – mondta.
Egy másik felvetésre azt mondta, nem hiszi, hogy a Demokratikus Koalíciónak rá lenne szüksége, nem is kereste meg őt a párt, és soha nem volt a tervei között, hogy a DK-ban politizáljon.