Aktuális

Halálos vonatgázolás történt

Reagáltak az ellenzéki pártok Orbán Viktor évértékelőjére

Az ellenzéki pártok szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem Magyarország valódi problémáiról beszélt szombati évértékelőjében; az elhangzottakat egyebek mellett csődbeszédnek, mellébeszélésnek, illetve hazugságok ismétlődésének nevezték.

A DK az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „kétségbeesett kísérletet tett rá évértékelő beszédében Orbán Viktor, hogy egy utólag gyártott ideológiával megmagyarázza az elmúlt 12 év kormányzásának súlyos kudarcait”.

A DK szerint az igazság az, hogy Orbán Viktor az elmúlt 12 év alatt mindent elvesztett és Európa legmagányosabb kormányfőjévé vált – közölték, hozzátéve: a miniszterelnök elvesztette a Magyarországnak járó uniós pénzeket, az európai szövetségeseit és a becsületét.

A Jobbik nevében Gyöngyösi Márton elnök úgy fogalmazott, hogy „Orbán jelenti a veszélyt Magyarországra”: a legnagyobb veszély, hogy „Putyin utolsó európai szövetségese kivezeti Magyarországot az Európai Unióból”.

Hozzátette: „Orbán a békéről papol, de a magyarok biztonságát jelentő európai szövetségeseivel háborúzik”, és elárulja „azt a nyugati szövetségi rendszert, amelyben szuverén országként fejlődhetünk”.

Gyöngyösi Márton szerint nem a biztonságért dolgozik az, aki hagyja, hogy Európa legnagyobb élelmiszerár-emelkedése eméssze fel Európa egyik legalacsonyabb bérét és nyugdíját, és aki „háborút indít a pedagógusok ellen, aki béremelési ígérettel csapja be a magyar betegágyak mellett dolgozó ápolókat”.

Az LMP országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté a Facebookra feltöltött videójában azt mondta, ez „a felelősséghárítás és mellébeszélés beszédje volt, nem a cselekvésé”. Szerinte amit a kormányfő elmondott, „már ismerjük és unjuk”, fontosabb, ami nem hangzott el: például, hogy hogyan kívánja a kormány kezelni „az elmúlt 12 év elhibázott politikája miatti” egyre fojtogatóbb energiafüggőséget.

Megjegyezte, biztos nem energiahatékonysággal, mert a kormányfő arról beszélt, Magyarországnak minden korábbinál több energiára lesz szüksége. A politikus hozzátette: örömmel hallották, hogy bevezetik az LMP által követelt klímabérletet, de elmaradt a beismerés és bocsánatkérés, amiért ezzel éveket csúsztak.

A Mi Hazánk Mozgalom azt közölte: Orbán Viktor ezúttal sem szólt az egyik legfontosabb kérdésről, az élelmiszeriparra épülő nemzetgazdaság megteremtéséről, amely feltétele lenne a brutális infláció megállításának is.

Szerintük a stratégiai területeken nem tud előrelépést felmutatni a kormány, sőt: a népesség továbbra is csökken, a magyarok elszegényednek, egyre többeknek okoz nehézséget az alapvető élelmiszerek megvásárlása.

Kiemelték, a kormánynak meg kell változtatnia gazdaságpolitikáját, „a multik szolgalelkű kiszolgálása helyett” végre a magyar emberek érdekeit kellene képviselnie. A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc az MTI-nek küldött közleményében azt írta, „a mai magyar politika egy olyan rémálom, amiben a szemfényvesztő populisták hazugságai ismétlődnek megállás nélkül”.

Hozzátette, hogy a Momentum kimondja az igazságot: hazugság, hogy a rezsicsökkentés és a hatósági ár működik; hogy a munkaalapú társadalomban meg lehet élni, valamint, hogy „Oroszország a barátunk” és az EU az ellenségünk.

Az MSZP nevében Kunhalmi Ágnes társelnök azt írta: a miniszterelnök kizárólag kormányzásától független tényezőkkel indokolja az országot ért negatív hatásokat, felelőssé csak a háborút és az EU-t teszi, saját és kormánya felelősségéről hallgat.

Közölte: a kormányfő „megismételte azt a hazugságát, hogy az ellenzék háborúpárti”. Leszögezte: az MSZP továbbra is békepárti. Kunhalmi Ágnes szerint nem igaz az az állítás sem, hogy az egész ellenzék az ársapkák eltörlését követeli, az MSZP épp ellenkezőleg: az ársapkák megőrzését és kiterjesztését akarja elérni.

A Párbeszéd az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Orbán Viktor „csődbeszédet” tartott évértékelő helyett. Ha évértékelőt tartott volna, akkor őszintén elmondja, hogy „csődpolitikája nyomán lett 2022-ben Európa-bajnok a magyar élelmiszer-infláció, miközben a családokat elborították a kifizethetetlen rezsiszámlák”, a nyugdíjakat pedig „már a kanyarban lehagyta az áremelkedés” – fogalmaztak.

Hozzátették: a kormányfő arról sem beszélt, hogy „miatta ül Magyarország Európa szégyenpadján”, és hogy ő az egyetlen, aki támogatja „Vlagyimir Putyint, Európa agresszorát”.

Ajánljuk még