Aktuális

Megúszta a börtönt a műtétekért hálapénzt követelő román főorvos

Halász János: Sokkal több pénz érkezett külföldről a dollárbaloldalhoz, mint azt korábban láttuk

Sokkal több pénz érkezett külföldről a baloldalhoz a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban láttuk – erről beszélt Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Kossuth Rádióban.  Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető már pénteken kezdeményezte az ülésen elhangzottak titkosításának feloldását. Indoklása szerint ugyanis itt az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akcióról van szó – hangzott el az M1 Híradójában

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága már harmadik alkalommal foglalkozott az úgynevezett guruló dollárok ügyével. Halász János a testület fideszes alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: a pénteki ülésen kiderült, sokkal több pénz érkezett a baloldalhoz a magyar választások befolyásolására, mint ahogy azt korábban gondolták.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője – aki szintén tagja a Nemzetbiztonsági Bizottságnak – közösségi oldalán azt írta: egyre inkább tisztul a kép a hazai baloldali és liberális szereplőket illetően, hogy Amerikából forintmilliárdok érkeztek, amely az ország szuverenitását durván sértő, példátlan akció.

Hozzátette: mivel a titkosszolgálatok által készített és megismert újabb jelentés 2052. december 31-ig nem hozhatók nyilvánosságra, ezért kezdeményezte annak mielőbbi feloldását.

Kocsis Máté november közepén tett már hasonló indítványt. Akkor ugyanis kiderült: a magyar baloldal az országgyűlési kampányban rengeteg pénzt kapott a Korányi Dávid vezette amerikai NGO-n keresztül. Először 1,8 milliárd forintnyi dollárról volt szó, majd később már bebizonyosodott, hogy ez az összeg hárommilliárdra is rúg.

A kampányfinanszírozási botrányt Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelölt robbantotta ki tavaly nyáron, amikor elszólta magát arról, hogy még a választások után is dollármilliók landoltak a mozgalma számláján. A botrány súlyát akkor azzal igyekezett tompítani, hogy a guruló dollárok több ezer magánszemélytől érkeztek, kis tételben.

A megafonos Rákay Philip azonban egy videóösszeállításában leplezte le, hogy a mintegy hárommilliárdnyi összeg nem mikroadományokból, hanem összesen tizenegy adományozótól érkezett.

A titkosszolgálati vizsgálat pedig kiderítette: a pénzből jutott a DK közeli ezalényeg.hu kiadójának az Oraculum 2020. Kft-nek, a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoportnak, valamint a Gemius Hungary Kft-nek is.

A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc mégis azt állította: nem volt tudomása külföldi kampánypénzekről, amit a többi ellenzéki párt vezető politikusai is igyekeztek erősíteni nyilatkozataikban.

A Nemzetbiztonsági Bizottság támogatta a titkosítás feloldását. A kormánypártok arra számítanak, hogy hamarosan már nyilvános lesz az anyag, ami majd a nemzetbiztonsági bizottság honlapjára is felkerül – fogalmazott Halász János a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Halász János közölte: a napokban feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a Márki-Zay Péter mozgalmához külföldről érkező kampánytámogatások ügyében. A kormánypárti politikus szerint érdemes megvizsgálni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom kifizetései mögött milyen valós, számlával igazolható teljesítés van. Ezek hiányában ugyanis bűncselekmény, konkrétan költségvetési csalás megalapozott gyanúja merülhet fel.

Ajánljuk még