logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hollik István: 2022 legsúlyosabb kérdéseiben a dollárbaloldal ismét nem a magyarok oldalára állt

2022-ben ismét megtapasztalhattuk, hogy a Magyarországot érintő legsúlyosabb kérdésekben a dollárbaloldal nem a magyarok oldalára állt – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton.

Hollik István az MTI-hez eljuttatott videóüzenetében közölte: Márki-Zay Péter, „a dollárbaloldal bukott miniszterelnök-jelöltje kikotyogta, hogy a teljes kampányukat külföldről finanszírozták”. Az állami támogatás háromszorosát, hárommilliárd forintot kaptak, ami az elmúlt 30 év legnagyobb külföldi befolyásolási kísérlete – fűzte hozzá.

Az is világos, hogy a dollárbaloldal ezért a pénzért nem a magyarok érdekeit képviseli, hanem megbízóik utasításait teljesítik – hangsúlyozta. Hollik István erre példaként említette az „elhibázott brüsszeli szankciókat”, majd jelezte, hogy azok „fordítva sültek el”: energiaválságot és szankciós inflációt okoztak.

A baloldal ennek ellenére a mai napig kiáll a szankciók mellett és támogatja azokat

– mondta.

A kormánypárti politikus szavai szerint a „dollárbaloldal” azt is megpróbálta elérni, hogy Magyarország ne jusson hozzá az őt megillető uniós forrásokhoz. A „dollárbaloldal” támogatott egy olyan európai parlamenti javaslatot, amelyben a baloldali többségű EP arra próbálta meg rávenni az Európai Bizottságot, hogy „politikai zsarolásként” ne fizessék ki e forrásokat – részletezte.

Hollik István emlékeztetett arra is, hogy „Gyurcsányné árnyékminisztere” Molnár Csaba és a momentumos Cseh Katalin „még előterjesztői is voltak ennek a szégyenteljes javaslatnak”. Álláspontja szerint míg ők a források visszatartásán dolgoztak, valójában a pedagógus-béremelésekre mondtak nemet.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, „szerencsére politikájuk nem vezetett sikerre”,

hiszen a magyar kormány és az EB konstruktív tárgyalásokom fontos lépéseket tett annak irányába, hogy ezek a források „megérkezhessenek végre Magyarországra”.

A „dollárbaloldallal ellentétben a Fidesz-KDNP számára továbbra is Magyarország az első” – hangoztatta, majd úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy nehéz év áll előttünk ezért minden erőnkkel Magyarország érdekeiért fogunk harcolni 2023-ban is”.

Ajánljuk még