logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nacsa Lőrinc: Gyurcsány Ferenc ne vegye a szájára az egyházakat!

Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat – kommentálta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MTI-nek csütörtökön Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzését, amelyben a DK elnöke többek között azt a kérdést vetette fel, lehet-e kritizálni az egyházakat.

Nacsa Lőrinc azt mondta: Gyurcsány Ferenc rendszeresen minden fórumot megragad, hogy támadja az egyházakat, és a legsötétebb korokat idéző módon felszólít, vádaskodik, fenyegetőzik, Marosán György és Rákosi is csettintene a jó tanítvány hallatán.

Az országot tönkretevő volt miniszterelnök ráadásul kormányon ki se fizette az egyházi iskoláknak jogosan, szerződés szerint járó forrásokat, és azóta is támadják az egyházak társadalmi tevékenységét és a nekik adott állami támogatást – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Nacsa Lőrinc felhívta a figyelmet arra, hogy az állami támogatásból az egyházak diákokat oktatnak, időseket látnak el és közösségeket szerveznek.

Ne legyen kétségünk, ha jönne az árnyékkormány, akkor újra lenne Állami Egyházügyi Hivatal. Arra kérjük Gyurcsány Ferencet, hogy ne vegye a szájára az egyházakat” – fogalmazott a kereszténydemokrata képviselő.

Ajánljuk még