logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Állami Számvevőszék is vizsgálja az Amerikából érkező guruló dollárok ügyét

| Szerző: hirado.hu
Windisch László, az ÁSZ elnöke azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy egy esetleges jogi trükk elegendő-e ahhoz, hogy ne pártként tekintsünk az egyébként pártnak tűnő és cselekvő mozgalomra. A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ugyanis többször is arra hivatkozott, hogy szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, így nyugodtan elfogadhat külföldről támogatást – hangzott el el az M1 Híradójában.

 

„Ez nem pártpolitikai vagy kampánytámogatás”

 – jelentette ki a Telexnek a magyar baloldal kampányát támogató amerikai pénzekről Korányi Dávid. Az Action for Democracy ügyvezető elnöke közölte:

„Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó, hanem magyar diaszpórában élő állampolgárok donációjáról.”

Azt Karácsony Gergely New Yorkban élő –, a botrány kirobbanása után a főpolgármester főtanácsadói posztjáról távozni kényszerülő – NGO vezető is elismerte az interjúban, hogy az időzítés nem volt véletlen, de szerinte ők csak egy kultúraváltoztató kampányt támogattak Magyarországon, aminek valójában nem volt köze a pártpolitikához.

Márki-Zay Péter mozgalma a választási kampányban csaknem kétmilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból. A pénzeket az Action for Democracy nevű szervezet gyűjtötte össze, állítólag mikroadományokból.

Kapcsolódó tartalomguru

A Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke még kedden is azt állította: nem történt törvénysértés, de – ahogy fogalmazott – külföldi támogatást elfogadni egy politikai szereplőként tevékenykedő mozgalom esetében sem elítélhető, mert az Egyesült Államok Magyarország szövetségese.

Márki-Zay Péter hangsúlyozta:

„Mi hiszünk abban, hogy a szövetségeseinktől támogatást elfogadni sem Rákóczi, sem Kossuth, sem az 56-osok, sem a 89-90-esek, sem az Európai Unió mai magyar tagjai esetében nem elítélhető erkölcsileg.”

„A több kampányt is látott ellenzéki politikusok közül ki gondolhatta komolyan azt, hogy mindezt az MMM saját zsebből ki tudja fizetni?”

– hétfői írásában még a baloldali 24.hu is ezt a kérdést tette fel.

A portál arra hívta fel a figyelmet, hogy az SMS- és Facebook-hirdetések, az óriásplakátok és az ellenzéki kampányközpont bérlésének költségei is az MMM kasszájából valósulhattak meg.

A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc többször is azt állította: nem volt tudomása külföldi kampánypénzekről. Később az ellenzék több pártja is beleállt a tagadásba. Egyedül az LMP társelnöke, Ungár Péter nevezte életszerűtlennek a pénzgyűjtést, azt pedig aggályosnak tartja, hogy a pénzből kik és hogyan részesülhettek.

Kapcsolódó tartalom

A guruló dollárok ügyben végül nyomozás indult pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt, de a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mellett már az Állami Számvevőszék is vizsgálja a Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott amerikai támogatást.

Erről Windisch László beszélt a Mandinernek. Az Ász elnöke közölte:

„Meg kell nézni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom által folytatott tevékenység mennyiben tekinthető a hatpárti együttműködésnek juttatott támogatásnak. Illetve egy esetleges jogi trükk elegendő-e ahhoz, hogy ne pártként tekintsünk az egyébként minden más vonatkozásban pártnak tűnő, pártként cselekvő, frakció­alakítást belengető, képviselőjelöltek mellett agitáló mozgalomra” – tette hozzá.

Ha nem, úgy kénytelen lesz az ÁSZ a pártokra vonatkozó szabályozást alkalmazni Márki-Zayék szervezetére is.

Korábban Kocsis Máté azt mondta, hogy az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzitakciókról van szó a guruló dollárok ügyében, amelyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak. A Fidesz frakcióvezetője közölte: az ügy súlyára tekintettel kezdeményezte a 2051-ig titkosított jelentés feloldását, amit a Nemzetbiztonsági Bizottságnak készítettek a szakszolgálatok.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még