logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kocsis Máté: Megdöbbentő tények szerepelnek a baloldal külföldi kampányfinanszírozásáról szóló jelentésben

A magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak – mondta Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, jelezve, a helyzet súlyosabb annál, mint azt eddig gondolni lehetett. A Fidesz frakcióvezetője szerint olyan megdöbbentő tények szerepelnek a kampányfinanszírozásról szóló jelentésben, amelyeket a teljes nyilvánosságnak ismernie kell.

Mint felidézte, korábban a nemzetbiztonsági bizottság úgy döntött, felkéri a titkosszolgálatokat, folytassanak átfogó vizsgálatot, tekintettel arra, hogy jogellenes külföldről magyar kampányt finanszírozni.

A szolgálatok vezetői ennek első jelentését tették meg a bizottság csütörtöki ülésén – számolt be Kocsis Máté, hozzátéve, mivel az anyag 2051. december 31-ig titkos minősítésű, ezért a bizottság ülésén javasolta annak feloldását.

A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza

.

Arra hivatkozott: olyan megdöbbentő tények szerepelnek ebben az anyagban, amelyeket a teljes nyilvánosságnak ismernie kell. Az eljárás lefolytatása jelenleg is zajlik – ismertette, kifejtve, a jelentésben nevek, összefüggések, szervezetek szerepelnek.

Mint fogalmazott,

azt eddig is tudták Márki-Zay Péter nyilatkozataiból, hogy a baloldal tavaszi kampányára költött pénzek 70 százaléka külföldről jött.

Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ezen felül a különböző média- vagy olyan egyéb lejárató felületek finanszírozása is megtörtént-e, amelyeket kampánycélokra használtak.

Korábbról tudni lehet, hogy ezek az amerikai finanszírozók Bajnai Gordonhoz és Karácsony Gergely köréhez köthetők, de mivel Márki-Zay lett a miniszterelnök-jelölt, részben „az ő ölébe hullott a támogatói kör” – mondta Kocsis Máté, aki szerint különösen érdekes az ügyben Karácsony Gergely hallgatása.

Kapcsolódó tartalom

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett „a DatAdat környéki zavaros ügyekre”, a magyar felhasználók adatainak külföldre továbbítására, valamint arra, hogy a kampány utolsó napjaiban az emberek helytelen magyarsággal írt sms-eket kaptak a telefonjaikra, és ezek is külföldről érkezhettek.

Ez az egész ügy a magyar törvények szerint jogellenes, és az Európai Unió szinte valamennyi tagállamában így van – fejtette ki, megjegyezve, 1990 óta abban politikai konszenzus volt, hogy Magyarországon politikai kampányt nem lehet külföldről finanszírozni.

Kitért arra, hogy a baloldal a magyar államtól mintegy 810 millió forintot kapott kampányra, de ennek többszöröséhez jutott külföldről. Hozzátette:

a szuverenitás kérdését az veti fel, hogy „nyilván a finanszírozók befolyást is kértek, kérdés, hogy Karácsony Gergely, Bajnai Gordon vagy éppen Márki-Zay Péter körei mit ígértek ezért cserébe, Magyarország rovására”.

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az ügy szövevényes, bonyolult, de az világosan látszik, hogy a magyar baloldal jóval nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint hazaiból.

Megjegyezte: függetlenül attól, a baloldal miként kommunikál ebben az ügyben, és hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az ő képviselőik is támogatták a titkosítás feloldására tett javaslatot, nem tudnak érintetlenek maradni, mivel közösen indultak a választáson, közös jelöltjeik voltak, közös célokra használták fel a külföldi pénzeket, így a felelősségük is közös.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még