logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kunhalmi Ágnes szerint Ujhelyi megbánta döntését

| Szerző: hirado.hu
Kunhalmi Ágnes szerint Ujhelyi megbánta döntését. Az MSZP társelnöke vissza is fogadná a „tékozló fiút”, aki bő egy hete jelentette be távozását, a szocialisták egyetlen EP-mandátumával és többmilliós tartozásával együtt.

 

Ellenzéki kerekasztalt sürget Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke az ATV beszámolója szerint a baloldali széthúzás kapcsán azt mondta, a Dobrev Klára vezetésével megalakult árnyékkormány a DK belügye, mindenesetre nem olyan ajánlatot tettek, ami az egész ellenzéknek szólna.

Ujhelyi István MSZP-ből történő távozásáról Kunhalmi közölte, akik támogatták Ujhelyinek az MSZP „megszüntetésére” irányuló törekvéseit, azok se távoztak vele együtt a szocialista pártból. Ujhelyi „vagdalkozik”, az EP-képviselő megbánta, hogy távozott a pártból – vélte a párt társelnöke. Arra a kérdésre, hogy ha Ujhelyi vissza szeretne térni az MSZP-be, visszafogadnák-e, Kunhalmi Ágnes igennel válaszolt.

Kapcsolódó tartalom

Amint azt megírtuk, október 2-án Nehéz búcsú címmel Ujhelyi István Facebook-oldalán bejelentette: „valami összeragaszthatatlanul eltört. Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább. Tízezerhatszáz-huszonhárom nap után elbúcsúzom a Magyar Szocialista Párttól.” Hozzátette: folytatja munkáját az Európai Parlamentben és tovább építi az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát.

Az MSZP vezetése úgy reagált: csalódva, de barátsággal gondolnak Ujhelyi Istvánra, „azonban – ahogy a mondás is tartja – a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás. Arra kérjük Ujhelyi Istvánt, rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, egyben felszólítjuk, hogy adja vissza EP-képviselői mandátumát, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott”.

Az Atv.hu értesülése szerint az MSZP közel négymillió forintot vár a távozó politikustól, a Népszava megkeresésére Ujhelyi a követelést „a pártra jellemző pitiánerségnek” titulálta.

Kapcsolódó tartalom

Tóth Bertalan MSZP-társelnök nemrég az Egyenes beszédben felidézte, hogy 2019-ben ő volt az MSZP EP-listavezetője, nem pedig Ujhelyi, de aztán lemondott a mandátumról, a választmány pedig Ujhelyi Istvánnak adta azt. A párt képviselői a fizetésük egy részét egy szolidaritási alapba fizetik be, ezt mulasztotta el Ujhelyi István az elmúlt két évben – mondta Tóth Bertalan, hozzáfűzve, Ujhelyi azóta a tartozás felét rendezte, de a többit nem, pedig ő folyamatosan kérte tőle a pénzt szóban és írásban is.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke megérkezik sajtótájékoztatójukra a testület ülésének szünetében Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. A választmány kétharmados többséggel úgy döntött, Ujhelyi István képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben (Fotó: MTI/Kovács Attila)

 

 

Ajánljuk még