logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kilép Ujhelyi István az MSZP-ből, ehhez a pártnak is volt egy-két szava

„Hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája” – ezekkel a szavakkal köszönt el Ujhelyi István az MSZP-től. A szocialista párt és a Párbeszéd EP-képviselője nyílt levélben közölte, hogy kilép. Néhány órával később az MSZP is reagált, azt írták: a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás, ezért arra kérik Ujhelyi Istvánt, rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, és adja vissza EP-mandátumát – számolt be róla az M1 Híradója.

„Putyin mocskos hatalmi játszmája ez az egész” – szeptember elején még ezt a narratívát képviselte Ujhelyi István az M1 48 perc című műsorában. Ugyanazt vallotta, mint amelyet a magyar balliberális pártok hónapok óta, vagyis hogy nem Brüsszel a felelős azért, hogy többszörösére emelkedett az olaj, az áram és a gáz világpiaci ára.

„Azoknak a szankcióknak a kilencven százalékának semmi köze egyébként az energia importhoz” – jelentette ki Ujhelyi István. Az MSZP EP-képviselője akkor azt is mondta: az Oroszországgal szembeni szankciók működnek, és fenn kell tartani azokat.

„Valami összeragaszthatatlanul eltört”vasárnap viszont már ezzel kezdte bejegyzését.

Közösségi oldalán azt írta: nem gondolta volna, hogy valaha is így lesz, hogy ennyi sebet tud ejteni egy darabokra hulló kapcsolat, nemcsak rajta, de minden bizonnyal közössége testén is.

Kapcsolódó tartalom

„Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább” – magyarázta kilépése okát Ujhelyi István, majd leszögezte: a lelkiismerete tiszta, mert rajta nem múlt a változtatás.

A hosszú barátság alapja a pontos elszámolás

– reagált nem sokkal később Ujhelyi István bejelentésére az MSZP.

Arra kérik, rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását és adja vissza EP-képviselői mandátumát, amit nem ő, hanem az MSZP szerzett. Azt is írták: sajnálattal vették tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a pártból.

A Fidesz európai parlamenti képviselője, Deutsch Tamás egy rövid posztban reagált Ujhelyi István bejelentésére, és azt írta: az MSZP-s EP képviselők száma 2004-ben kilenc volt, mostanra azonban lenullázták magukat.

Ajánljuk még