logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A DK a jogállam helyreállítását célzó javaslatcsomagot nyújt be az Országgyűlésnek

A jogállam helyreállítását célzó javaslatcsomagot nyújt be a Demokratikus Koalíció az Országgyűlésnek – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-vel vasárnap.

Arató Gergely közleményében azt írta: az Orbán-kormány leépítette a 2010 előtt még működő demokratikus magyar jogállamot, ez az egyik oka annak, hogy Magyarország nem jut hozzá az uniós pénzekhez.

Tájékoztatása szerint a DK részletes javaslatcsomagot készített, amely garancia lenne a jogállam helyreállítására, hogy az Európai Unió vezetői elhiggyék, hogy „nem sunnyogás, látszat-intézkedések történnek az ellopható pénz reményében”.

A DK jogállami csomagja csatlakoztatja Magyarországot a korrupció ellen fellépő Európai Ügyészséghez, politikailag függetlenné teszi a bíróságokat és az ügyészséget, módosítja az Alkotmánybíróság jelenlegi, jogállamot korlátozó működését, helyreállítja a kiegyensúlyozott tájékoztatást és a sajtószabadságot. A csomag érinti az Országgyűlést és a Házszabályt is, szabaddá téve például a vizsgálóbizottságok felállítását. A DK jogállami csomagja lehetőséget teremt a nem jogállami módon kinevezett tisztviselők visszahívására is – sorolta a politikus, aki szerint „a Fidesz a pénz reményében csak elbábozza az Európai Uniónak, hogy lépéseket tesz a jogállam helyreállítására”.

Ajánljuk még