logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Illúziókat árulnak Gyurcsányék az árnyékkormánnyal a Momentum szerint

| Szerző: hirado.hu
A többség támogatása nélkül csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb – fogalmazott Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője, Gelencsér Ferenc pártelnök pedig közölte: egyetért vele, szervezeti és szellemi megújulásra van szükség az ellenzéki oldalon.

Nem is tudnék jobban egyetérteni Donáth Anna szavaival: kormányváltást nem várni kell, főleg nem jövő hétre, hanem tenni kell érte – írta Facebook-oldalán Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, megosztva a párt EP-képviselőjével készült interjút.

 

Az interjúban – miként korábban közösségi oldalán – Donáth élesen bírálta a DK-s „árnyékkormány” felállítását, leszögezve: „Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni, ezért a tagjairól sem ma fog döntés születni. Április 3-án világos üzenetet kaptunk: nem áll választói többség a jelenlegi ellenzék mellett. Nem tartották sem elég hitelesnek, sem elég meggyőzőnek ezt az alternatívát.

A többség támogatása nélkül pedig csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb.”

Hangsúlyozta: „Egy új többség megteremtésére pedig csakis egy megújulás révén lesz képes az ellenzék. Meg kell újulni szellemileg, szervezetileg – és a politikusok szintjén is.” Szavait megismételve Gelencsér is közölte: „hosszú távú szellemi és szervezeti megújulásra van szükség az ellenzéki oldalon, aki ezt eltagadja, az illúziókat árul a választóknak.”

A kiemelt kép Donáth Anna Facebook-oldaláról származik.

Ajánljuk még